- Advertisement -
()

A Xiaomi újabb trendet kezd el népszerűsíteni a háza táján a folyamatos átnevezgetések mellett, ez pedig a korábbi mobilok “fölújítása”. Ezt májusban kezdték el, amikor a Redmi Note 8-ből adtak ki egy 2021-es variánst. És, hogy miért? Erre a Xiaomi anno egy Twitter bejegyzésben válaszolt, melyben azt részletezi, hogy a Redmi Note 8 széria annyira sikeres lett világszerte, hogy több, mint 25 millió darabot adtak el belőle, ezt a sikert akarták arra használni, hogy több eladásra tegyenek szert.

A Redmi Note 8 széria akkor már 2 éves volt és 2 utódszériája volt, a Redmi 9 széria még csak egy éves és egy utódszériája van. A most kiválasztott típus nem is a “sima”, hanem a Redmi 9C. A Redmi Note 8-tól eltérően itt nem kap új chipet a készülék, változás a tárhelyben és a RAM-ban van.

Korábban 2 vagy 3 GB RAM-mal lehetett kapni a készüléket, az új variánsban már 4 GB a RAM mennyisége. A tárhelyet tekintve eddig maximum 64 GB-os verzióban lehetett kapni, mostantól viszont a 128 GB is elérhető lesz. Hogy van-e értelme egy ekkora tárhelynek egy belépő kategóriás telefonban? Szerintem nincs, de majd a célközönség eldönti, hogy van-e rá igény.

Illetve a célközönség egy kis része, ugyanis a telefon nem érkezik Európába, itt marad a “régi” verzió. A Redmi 9C frissített verziója egyelőre csak a Fülöp-szigeteken hivatalos, az ára pedig 6290 fülöp-szigeteki peso, ami nagyjából 37 ezer forint.

Én értem, hogy kell a marketing, de ennek én semmi értelmét nem látom. Ezt az erőforrást inkább összpontosíthatnának arra, hogy kiadják a Redmi 10 széria globál verzióit, bár a Redmi 10 Prime mindössze 6 napja jelent még csak meg. Érdekesség: A Redmi 10 és Redmi 10 Prime között gyakorlatilag egyetlen lényegi különbség van: A Redmi 10 Prime 6000, míg a “sima” Redmi 10 “csak” 5000 mAh-s akkumulátorral rendelkezik.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -