- Hirdetés -
()

Pont egy héttel ezelőtt írtam meg, hogy a Redmi Note 8-nak újabb verziója jelenik meg Redmi Note 8 2021 néven, ezen cikkemet így fejeztem be: “És, hogy mindennek mi értelme? Nem tudom, ha ti tudjátok, várom a megfejtéseket!”

A Xiaomi nemcsak, hogy megerősítette a Redmi Note 8 2021 érkezését, hanem meg is indokolta, hogy erre miért van szükség.

— Xiaomi (@Xiaomi) May 20, 2021

A Redmi Note 8 széria annyira sikeres lett világszerete, hogy több, mint 25 millió darabot adtak el belőle. Ez amúgy tényleg hatalmas szám, ekkora mennyiségből Ausztrália minden lakosa kaphatott volna egy példányt. A lényeg, hogy ennek a jeles számnak az örömére ünneplésként kiadják az újra a Redmi Note 8-at.

Az ok tehát egyszerű, a Redmi Note 8 széria túlon túl jól teljesített a Redmi Note szériában, amit feltételezésem szerint nem tudott megütni a Redmi Note 9 széria (a Redmi Note 10 még kiderül), így hát úgy döntöttek, hogy egy sokadik Redmi Note 10 helyett inkább fogják a Redmi Note 8-at, kicsit felújítják, és kiadják újra.

Vannak kétségeim afelől, hogy ez működni fog-e. Egyrészt, mert a Redmi Note 8, ha ott is van utána a 2021 jelző, akkor is már egy 2 éves széria, másrészt pedig az eredeti készülékben egy Snapdragon 665 volt, a mostaniba pedig MediaTek Helio G85 kerül. A Dimensity széria megjelenése előtt, amikor telefont választottam magamnak, szó nélkül kihagytam minden MediaTekkel szerelt modellt, ellenben mostanában már erősen meggondolnám. Ezzel valószínűleg nem egyedül vagyok így, de azért szerintem még kell idő, amíg népszerűséget szerezhet a MediaTek a szkeptikus felhasználók között is.

Kíváncsi leszek, hogy képes lesz-e hozni az elvárt szintet a készülék!

/A borítókép illusztráció/

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -