- Advertisement -
()

Aki követ minket Facebook-on, az már tudja, hogy a Xiaomi idén ünnepli a 10. évfordulóját és ennek alkalmából, augusztus 11-én egy nagy konferenciát tartanak, ahol Xiaomi CEO, a Xiaomi vezére nagy beszéde mellett több új terméket is bemutat. Első hírekben (Weibo-n) a Xiaomi Mi 10 Supreme Commemorative Edition, az az Xiaomi Mi 10 Legfelsőbb Emlékkiadás került bemutatásra, majd másnap a Redmi is bemutatta a K30 sorozat ugyan ezen verzióját.




A Xiaomi Mi 10 már így is a világ egyik legjobb telefonja, de a megjelenése óta sok új technológiai fejlődésen ment át a mobil világ, a gyorstöltés, képernyő, mobilhálózat, stb. Így a Xiaomi Mi 10 emlékkiadást már el is nevezték Xiaomi Mi 10 Ultra-nak, ebből kifolyólag hajlított AMOLED kijelzője lesz, amely támogatja a 120 Hz képfrissítést, 6.67″ képátlóval, SD865+ soc vagy újabb, 12 GB memória társaságában. 4.500 mAh akkumulátorát 120 W vezetékes és 55 W vezetéknélküli technológiával lehet majd tölteni.

A Redmi is bevállal egy ilyen telefont, bár pletykák szerint majd hogy nem olyan lesz, mint a fenti Mi 10, de olcsóbban, ahogy eddig is megszokhattuk. Azt, hogy miben lesz gyengább, hogy olcsóbb legyen még nem tiszta, de hamarosan úgy is kiderül.

A Mi TV Master jövőhéttől már sorozat lesz, pedig még csak nem rég jelent meg az első verziója, ami úgy en bloc borította a felsőkategóriát a világon. A tévéről bővebben itt olvashattok. Sajnos az új Master tévéről még semmit nem tudunk, még pletyka szinten sem, bár az elsőt mivel fogják túlszárnyalni, arról elképzelésem sincs. De valszeg tök mindegy, úgy sem fog hozzánk mostanában ilyen jönni, pláne nem ilyen áron…

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -