A NASA Főfelügyeleti Hivatalának legújabb jelentése szerint leghamarabb 2026-ban valósulhat meg a következő holdraszállás. 

A NASA előző héten jelentette be, hogy legalább egy évvel későbbre, 2025-re csúszik az Artemis program Holdra szállása, most viszont nagyon úgy néz ki, hogy legjobb esetben is 2026-ban valósulhat meg az ambiciózus űrprogram. A NASA Főfelügyeleti Hivatalának legújabb jelentésében az áll, hogy a szervezet komoly kihívásokkal néz szembe, a munkálatok pedig még nagyon korai fázisban vannak, így könnyen előfordulhat, hogy éveket kell még várni a holdi útra. „Legkorábban valamikor 2026-ra becsüljük a következő holdraszállást” – áll a dokumentumban.

Eredetileg 2024-re ütemezték a holdraszállást, ám idővel egyre több jel utalt arra, hogy a kitűzött céldátum tarthatatlan. Többek között jogi huzavonák is hátráltatták a program munkálatait: Jeff Bezos, a Blue Origin alapítója és vezetője többször is megtámadta a NASA döntését (mint utólag kiderült, sikertelenül), miután az űrhivatal Elon Musk SpaceX nevű űrvállalatát bízta meg az Artemis-program Holdra szálló egységének megépítésével. A NASA eredetileg két céggel dolgozott volna együtt, ám az anyagi források szűkössége miatt végül a SpaceX nyerte el a megbízást.

Fotó: NASA/ The Guardian

Legutóbb 1972-ben, az Apollo-program keretében lépett ember a Holdra, ám a mostani lesz az első alkalom, hogy egy nő és egy színes bőrű űrhajós is részt vesz a küldetésen.