Xiaomi Mi 9 SE (Chinese) presentation

11688
- Advertisement -
()

Mint egy kis gyerek a karácsony fa alatt, úgy vettem át az Mi 9 SE telefont a héten a xiaomishop.hu srácoktól. Már akkor tudtam, hogy ez az a telefon, amire annyi éve várok, mint azt a videóban is elmondom, a mérete volt a leglényegesebb a tudása mellett.

A Xiaomi Mi 9 SE egy nagy meglepetés volt, mondhatni szerelem első látásra. Mondjuk az ára erre abszolút ráerősített! A különbség a két telefon között a kisebb képernyő (5.97″), a kisebb és könnyebb test(147.5×70.5×7.45, 155g), gyengébb SoC (SD712), kisebb akkumulátor (3.070 mAh), gyengébb töltő (17 W) és nincs vezeték nélküli töltés. Minden más ugyan az a két telefonban, a tripla hátsó kamera modul azért eltér kicsit, az elülső kamera, a memória, háttértár, AMOLED képernyő, képernyő alatti ujjlenyomat olvasó, NFC, GPS, infra, stb.

Ez még csak a kínai verzió, de mivel már megjelent a Global és úton van felénk, majd azzal készül el mindenre kiterjedő, mélyreható teszt, mivel azt fogja mindenki használni. Addig is morzsákat ejtünk a tudásáról, de még a szoftver is gyerekcipőben jár, hisz a minden funkciót tartalmazó heti béta rom még nem érkezett meg. Reméljük a global hamarabb elérhető lesz és aztán belecsapunk a lecsóba!

A kínai verzió nem is, de a Global hamarosan elérhető lesz a xiaomishop.hu kínálatában, április második hetétől.

Have fun!

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -