- Advertisement -
()

Igaz, nagy izgalmat nem éreztünk a bemutató előtt, de idővel egyre izgalmassá vált. A Redmi egy új sorozatot mutatott be nekünk, elég sok meglepetéssel. A Redmi K60 sorozattal a cég egy szintet feljebb lépett.

A Redmi új szintre lépett a Redmi K60 sorozattal

Merőben új dizájn és forma, de a belső is olyan elemeket tartalmaz, amit eddig még nem láttunk. A kamera sziget kialakítása nagyon király, nem beszélve a karbon mintázatú hátlapról. Összesen négy új Redmi K60 telefonnal ismerkedhettünk meg, a sima, Pro, E és egy “Champion Performance Edition”.

Unique 2K display, a joint development between Redmi and TCL

Az első nagy meglepetést a Redmi első saját képernyőjének bejelentése volt. Először azt hittem, hogy a Samsung E6 vagy E5 AMOLED képernyője került bele, de nem így történt. A Redmi és a TCL közösen fejlesztette ki a Redmi K60 sorozat képernyőjét. Egészen bámulatos minőségre tett így szert a kínai vállalat, ráadásul már nem függenek a Samsung-tól és országon belül gyártják a Redmi képernyőjét. A részletekre majd a specifikációban térek ki.



Wireless charging

A második meglepetés a vezeték nélküli töltés volt. Eddig a Redmi telefonokban sokak szerint nagy hiányosság volt, de a Redmi úgy gondolta, hogy 2023 a vezeték nélküli töltés éve lesz. Mármint náluk. Bár a vezető márkák csúcstelefonjai 72%-ban van vezeték  nélküli töltés és a Redmi ezen akar javítani. A sima, Pro és a Speckó telefon is tudja, az “E” sajnos nem.

Redmi K60 E

A Redmi új szintre lépett a Redmi K60 sorozattal

A Redmi K60 E volt az első sorban, amit kiszivárogtatott a cég hivatalosan. Akkor még nem árulták el, hogy ebben vajon mi lesz. Tulajdon képpen az E valami kicsinyítő képző, olcsóbb és gyengébb, mint a sima K60. Snapdragon proci helyett MediaTek Dimensity 8200 dübörög benne, a képernyő nem a saját fejlesztésű, minden más szinte ugyan az.

Redmi K60 Specifications

A Redmi új szintre lépett a Redmi K60 sorozattal

  • Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 | Processor: TSMC 4nm | CPU: 8-core processor, highest frequency 3.0 GHz | GPU: Adreno GPU | AI: seventh generation artificial intelligence engine
  • 2K high-gloss screen
    Dimensions: 6.67 inches
    Resolution: 3200*1440
    Contrast ratio: 5 000 000:1
    Peak brightness: 1400 nit
    Display refresh rate: up to 120 Hz
    Touch sampling frequency: up to 480 Hz
    1920 Hz high-frequency PWM dimming | 12-bit colour depth | DCI-P3 colour gamut | 360° light sensor|Auto Brightness 2.0|AI Master Image Quality Engine|HDR10+|Dolby Vision|Screen footprint below the screen|Darklight resolution|Pulse detection
  • 8 GB / 12 GB / 16 GB LPDDR5 memory
  • 128 GB / 256 GB / 512 GB UFS 3.1 storage
  • 64-megapixel ultra-clear main camera: OIS optical image stabilisation|4-in-1 1.4 μm fusion pix|6P lens|f/1.79 aperture
  • 8 megapixel ultra-wide-angle lens: 120° FOV
  • 2 million pixel macro lens
  • Xiaomi Imaging Brain 2.0 | EIS Electronic Image Stabilizer|Full Link P3|Track All|Movie Camera|Movie Frame|Moe Shooting 3.0|Limited Text Extraction|Document Mode 4.0|Movie mode|Movie filter|Sound activated camera|Exposure-reflection|Timed sorozatfelvétel|Varázsklón|Hangfelirat|Élőkép|VLOG|AI Watermark|AI Camera|Identification card copy mode
  • 16 megapixel HD portrait camera on the front
    Screen-filling light|Hanging power button countdown photo|Super night scene|Ultra wide panorama|Sound-activated photo|Timed continuous shooting|Double before and after view|Time-lapse photography|Voice captioning|Dynamic photo (live photo)|VLOG|AI Watermark|Portrait beauty|Face recognition|Video beauty|Kaleidoscope|Video tag
  • 5500 mAh built-in lithium-ion polymer battery | Xiaomi P1 charging chip | 67 W wired fast charging | QC3+ / PD2.0 / PD3.0 fast charging protocol | USB Type-C double-sided charging interface | Standard 67 W charger compatible with PD charging protocol | 30 W wireless charging
  • Dual SIM 5G | All Netcom 8.0
    Supported frequency band
    5G: n1/n3/n5/n8/n28a/n38/n41/n77/n78
    4G: FDD-LTE: B1/B3/B4/B5/B8/B18/B19/B26
    TDD-LTE: B34/B38/B39/B40/B41/B42
    3G: WCDMA: B1/B4/B5/B6/B8/B19
    2G: GSM: B3/B5/B8 ; CDMA 1X: BC0
    Support 4×4 MIMO Antenna technology "HPUE" HORxD
  • WLAN protocol: Wi-Fi 6 enhanced, Wi-Fi 5, Wi-Fi 4 and 802.11a/b/g
    WLAN frequency: 2.4G Wi-Fi | 5G Wi-Fi
    2×2 MIMO, 8×8 Sounding for MU-MIMO, Wi-Fi Direct, Miracast, 2.4G, 5G dual simultaneous
  • Bluetooth Bluetooth 5.3 | AAC / LDAC / LHDC 5.0
  • Beidou: B1i+B1c|GPS: L1|Galileo: E1 | GLONASS: G1|QZSS: L1|A-GPS|
    Data network positioning|Wi-Fi network positioning|sensor assisted positioning
  • Stereo speakers
  • Optical distance sensor|360° front and rear dual light sensors|Acceleration sensor|Environmental colour temperature sensor|Electronic compass|Gyroscope|Infrared remote control
  • NFC
  • Length: 162,78 mm
    Width: 75,44 mm
    Thickness: 8,59 mm
    Weight: 204 g
  • MIUI 14 on Android 13

Redmi K60 Pro Specification (just the difference)

A Redmi új szintre lépett a Redmi K60 sorozattal

  • Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2 | Processor: TSMC 4nm | CPU: 8-core processor, highest frequency 3.19 GHz | GPU: Adreno GPU | AI: Qualcomm AI Engine
  • 8GB / 12GB / 16GB LPDDR5x memory
  • 128GB / 256GB / 512GB UFS 4.0 storage
  • Sony IMX800 main camera: 54MP/50MP (full/effective) sensor|OIS optical image stabilization|1/1.49″ light-sensitive element|4-in-1 2.0 μm fused pixel|
    6P lens|f/1.88 aperture
  • 8 megapixel ultra-wide-angle lens: 118° FOV
  • 5000 mAh built-in lithium-ion polymer battery | 120 W wired fast charging | QC3+ / PD2.0 / PD3.0 fast charging protocol | USB Type-C double-sided charging interface | Standard 120 W charger compatible with PD charging protocol | 30 W wireless charging
  • Beidou: B1i+B1c+B2a|GPS: L1+L5|Galileo: E1+E5a | GLONASS: G1|QZSS: L1+L5|NavIC|A-GPS
  • Length: 162,78 mm
    Width: 75,44 mm
    Thickness: 8,59 mm
    Weight: 205 g

Redmi K60 E Specifications (just the difference)

A Redmi új szintre lépett a Redmi K60 sorozattal

  • MediaTek Dimensity 8200 | Process: TSMC 4nm | CPU architecture: Cortex-A78 + Cortex-A55, highest frequency up to 3.1 GHz | CPU cores: eight-core processor | GPU: Mali-G610 six-core | AI: APU5.0
  • 8GB / 12GB LPDDR5 memory
  • OLED flexible straight screen
    Dimensions: 6.67 inches
    Resolution: 3200*1440 (2K)
    Contrast ratio: 5 000 000 : 1
    Display refresh rate: up to 120 Hz
    Touch sampling frequency: up to 480 Hz
    16,000-degree auto brightness adjustment|Primary colour screen|8bit|DCI-P3|HDR10/10+ video|AI display|Sun protection mode|Sunshine screen|Dolby Vision
    Corning® Gorilla® Glass Victus™ glass
  • 48-megapixel main camera: IMX582|1/2-inch light-sensitive element|6P lens|1.6 μm fused pixel|OIS optical image stabilisation
  • 20MP Sony IMX596 HD front-facing camera
  • No wireless charging
  • MIUI 13 on Android 12

 

A végére kaptunk egy nagyon különleges köntösbe bújtatott Redmi K60 Pro telefont. Anno a Redmi K50 is kapott hasonlót, de ott konkréten egy F1 csapat teljes arculatát megkapta. Most viszont csak olyan RACSE jellegű, de mégis exkluzív és különleges. Csak külsőleg lett felpimpelve, a belső teljesen megegyezik a Redmi K60 Pro telefonnal.

Redmi K60 prices

  • 8/128 GB - 2.499 Yuan ~ 135.600 Ft
  • 8/256 GB - 2.699 Yuan ~ 146.500 Ft
  • 12/256 GB - 2.999 Yuan ~ 162.750 Ft
  • 12/512 GB - 3.299 Yuan ~ 179.000 Ft
  • 16/512 GB - 3.599 Yuan ~ 195.300 Ft

Redmi K60 Pro prices

  • 8/128 GB - 3.299 Yuan ~ 179.000 Ft
  • 8/256 GB - 3.599 Yuan ~ 195.300 Ft
  • 12/256 GB - 3.899 Yuan ~ 211.600 Ft
  • 12/512 GB - 4.299 Yuan ~ 233.300 Ft
  • 16/512 GB - 4.599 Yuan ~ 249.600 Ft

Redmi K60 E prices

  • 8/128 GB - 2.199 Yuan ~ 119.300 Ft
  • 8/256 GB - 2.399 Yuan ~ 130.200 Ft
  • 12/256 GB - 2.599 Yuan ~ 141.000 Ft
  • 12/512 GB - 2.799 Yuan ~ 151.900 Ft

Redmi K60 Champion Performance Edition price

  • 16/512 GB - 4.599 Yuan ~ 249.600 Ft

Ha nem akarod a teljes 1,5 órás adást végignézni a K60 sorozattal, a Redmi volt kedves 5 percben összefoglalni szinte a teljes adást.

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -