A Facebook atyja jövőbeli terveiről beszélt, amelyben komoly szerepet kapnának a fiatal felnőttek és a virtuális világra épülő metaverzum. 

Kemény hetek/hónapok vannak a Facebook mögött, miután a The Wall Street Journal belső anyagokra hivatkozva megírta, hogy a cég ernyője alá tartozó Instagram komoly károkat okoz a platformot intenzíven használó fiatal lányok egy jelentős részének. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a fiatal felnőttekre, a 18-29 éves korosztály „kiszolgálása” lesz a fő prioritás, még akkor is, ha ez az idősebb felhasználók rovására megy.

A vállalat harmadik negyedéves jelentéséből kiderül, hogy a TikTok riválisaként is emlegetett Instagram Reels videós funkciónak is kiemelt szerepet szánnak. „Arra számítunk, hogy a következő évben jelentős változtatásokat fogunk tudni végrehajtani az Instagramon és a Facebookon is, hogy előtérbe helyezzük a videózást, és így a Reels az élmény központi részévé váljon” – mondta Zuckerberg.

A Facebook-vezér elmondása szerint a cég másik fontos prioritása a metaverzum kiépítése lesz. A metaverzum a Facebook valaha volt legambiciózusabb projektje, amely lényegében egy virtuális világot takar, ahova az emberek VR-eszközök segítségével léphetnének be. Zuckerberg szerint a metaverzum maga lesz a „testet öltött internet”, melynek lényege, hogy az emberek VR-eszközök segítségével gyakorlatilag egy külön, digitális életet élhetnének játékokkal, barátokkal és munkával.

Zuckerberg nem reagált arra a feltételezésekre, miszerint a Facebook névváltoztatásra szánta el magát, hogy az új elnevezéssel nagyobb fókuszt kapjon a cég újdonsült grandiózus projektje. A The Verge értesülései szerint Zuckerberg a társaság éves Connect konferenciáján, október 28-án jelentheti be a névváltoztatást.