Kerékpáros közlekedést segítő funkcióval bővül a Google Térkép, amely a sima navigáció mellett többek között az útszakasz meredekségéről is tájékoztatja a felhasználót. 

Sundar Pichar, a Google vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy a mai naptól elkezdve jövő évig folyamatosan új funkciókat vezetnek majd be, melyekkel a környezetbarát életmódot szeretnék támogatni. Ennek részeként a Google Térkép is változásokon megy keresztül, többek között érkezik a lite navigáció névre keresztelt új funkció, amely a két keréken közlekedők számára teszi egyszerűbbé a közlekedést.

Ugyan kerékpáros navigációt már eddig is kínált a Google Térkép, az új szolgáltatás kifejezetten a kerékpárosok igényeire lesz szabva, tehát például olyan extra információkat is tartalmaz majd, mint az útszakasz meredeksége, melynek köszönhetően senki nem fog meglepődni azon, ha emelkedőnek felfelé kell tekerni. A Google közlése szerint a lite navigáció az elkövetkező hónapok során minden felhasználó számára elérhetővé válik.

Ám nem ez az egyetlen újdonság, ami a Google térképszolgáltatását érinti, a biciklisek mellett ugyanis az autósok számára is érkezik egy igazán hasznos, nagyhatású funkció: az Egyesült Államokban a tegnapi naptól, Európában pedig 2022-től elérhető szolgáltatás nemcsak a legrövidebb útvonalat kínálja fel, hanem azt is, amelyik a legkevesebb üzemanyag elégetésével jár. Ennek kiszámításához mesterséges intelligenciát vet be a cég, amely a legzöldebb útvonal felajánlásakor figyelembe veszi többek között a forgalmat, az út meredekségét és a domborzatot is.