Mint arról mi is beszámoltunk nemrég, a Mi 10 széria kínai bemutatójának időpontjáról hivatalos információt a mai napig nem közöltek, csupán a Micron Technology Weibo posztjából következtethető a február 13-a. A koronavírus miatt valószínűleg online közvetítésen zajlik majd az esemény, erről február 7-re várható pontosabb információ. A spanyol bemutató dátuma azonban már biztosra vehető, a Xiaomi – jelen állás szerint – ott lesz a 2020-as MWC-n, és február 23-án vasárnap, helyi idő szerint 10:30 perckor tartandó sajtóeseményén leplezheti le az idei zászlóshajó párost, a Mi 10 és Mi 10 Pro 5G modelleket.

Idén tehát először fordulhat elő a Xiaomi eddigi történelmében, hogy az aktuális zászlóshajójának Global változatát offline rendezvényen mutathatják be a sajtó előtt, míg Kínában csak zárt körben, online közvetítésen. Természetesen a következő bő két hétben még változhat a terv, és előfordulhat, hogy a kínai képviselet nem vesz részt az MWC-n,  az eseményt pedig helyi képviselettel rendezik, videokonferenciás kapcsolással.

A Mi 10 lehet az eddigi legdrágább Xiaomi okostelefon, melyet a globális piacnak gyártanak. A gyártó igyekszik lerázni magáról az “olcsó kínai telefongyártó” jelzőt, így a prémium szegmensben is komolyabban vehetik a Mi szériát.

Valódi prémium termék, kompromisszum nélkül

A Xiaomi ettől az évtől kezdve az árazással “elengedi a gyelpőt”, azaz nem az árhoz igazítja a telefont, hanem a lehető legjobb terméket kínálja. Azt teszi, amit ellenfelei tesznek, és létrehozza a piac legjobb okostelefonját a többi gyártó által kifejlesztett legjobb komponensekből, mint például a 90Hz-es (120Hz-ig húzható) Samsung OLED kijelző,  a Samsung és Sony szenzorok, a Micron LPDDR5 DRAM-ja, az UFS3, a Snapdragon 865 az 5G chip, és a vezeték nélküli töltés. Utóbbihoz a gyártó által kifejlesztett, a piac legerősebb gyors töltését kapja, amihez nagyobb akkumulátor, és 65W-os vezetékes villámtöltés társul.

Lei Jun egy Weibo posztra reagálva ezt írta: “Feloldottam az árkorlátozást, utasításba adtam a termék fejlesztésére való összpontosítást.”

Tehát ne várjunk olcsó árakat, és elbúcsúzhatunk a Mi zászlóshajók esetén a 6GB-os memóriától, valamint a 64GB-os tárhelytől is. A Xiaomi Mi 10 lesz az, amit sokan elvártunk a gyártótól: egy csúcskategóriás okostelefon, amely méltó ellenfele az Apple iPhone-jának, az Oppo / Vivo kínai riválisoknak, akár a legfrissebb Samsung és Huawei modelleknek.

Ezért a Mi igazi prémium szériává válik, és a Redmi marad az igazi “néptelefon” márka. Érkezik a Redmi K30 Pro, a Redmi K30 erősebb testvére, mely igazi népszerűségre tehet szert, a “legjobb ár-érték arányú” brand lehet.

A Xiaomi az elmúlt évben szép sikereket ért el Európában, a tavalyi utolsó negyedévben a második gyártó lett Spanyolországban, 23%-kos részesedéssel és 66%-kos növekedéssel, míg más európai országokban a negyedik helyen maradt 200% feletti növekedési rátával.

2020-ban látni fogjuk, hogyan alakul az értékesítés, amelyet nagyban javít a Redmi almárka, különösen a jóárasított 5G modelellek.

Várható árak, változatok

Jelenleg a Mi 10 áráról csak spekulációk vannak. 4 változat készülhet a Mi 10-ből (8/128GB, 8/256GB, 12/256GB és 12/512GB), 3499 jüanos ár – 457 € (magyar árfolyamon számolva 155e Ft), és 3999 jüan között, 523 € (magyar árfolyamon számolva 177e Ft).


A Mi 10 Pro verzióból ugyanaz a változatok várhatóak (8/128GB, 8/256GB, 12/256GB és 12/512GB) a kezdőár 3999 jüan (177e Ft) és 4899 jüan a fullos változat (216e Ft).
A négyféle kínai változatból feltehetően 1-2 verzióra szűkülhet a Global kínálat, ahogy azt eddig is tapasztalhattuk. Tehát az árazást, és a Global változatok verzióit egyelőre homály fedi, erre még kicsit várnunk kell.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ