A Xiaomi MIUI10 több nem várt meglepetést hozott azon számára, akik ragaszkodnak a Global stabil romos modellekhez. Elsősorban azoknak okoz kellemetlenséget, akik az arcfeloldás használata miatt (mert a GDPR miatt ugye Unión belül nem engedélyezett) régiót váltanak, ami történetesen India (vagy egyéb, reklámokkal teletömött ázsiai régió).
A kínai stabil, illetve a fejlesztői romok esetében nem találkoztam reklámokkal, de a mostani pités (Android 9.0) fejlesztőin bizony szembe jött jó néhány kéretlen tartalom. Amennyiben nem állítgatjuk a régiót, az első bekapcsolás alkalmával tiltani tudunk mindenféle ajánlást.
Ha már megtörtént a “baj”, és már épp a gyártót szidnánk (vagy a kereskedőt), előtt érdemes kicsit körülnézni, hátha akad gyógyír.
És bizony akad, a MIUI nemzetközi fórumának köszönhetően az alábbi módosításokkal kiiktathatjuk az idegesítő reklámokat (vagy, eleve nem Indiára állítjuk a készüléket).
A módszer nem igényel további programot, vagy ROOT jogosultságot, így azok is könnyen kikapcsolhatják az ajánlásokat, akik első Xiaomi telefonjukkal rendelkeznek, mindenféle tapasztalat nélkül.
- Letöltés
Amikor pl gyári böngészőn letöltünk egy külső apk fájt, vagy egy PDF dokumentumot, ezt a gyári programot használjuk. A felület elég kevés információt tartalmaz, így pont ideális egy szép színes reklám számára.
Egészen addig, amíg engedélyezzük. A baloldali kép felső “Letöltés | Letöltve” sávnál a három pontra kattintva > a Beállítások részbe jutunk, ahol az “Ajánlott tartalom megjelenítése” kapcsolót kapcsoljuk ki. Ekkor szürkére változik a színe. így WiFi , vagy mobilnet kapcsolatakor már nem fogja előhozni a kéretlen reklámokat. - Mappák
Minden MIUI rendszerben megtalálhatóak mappák a képernyőn. Ahogy pl. a “Google” mappa is, amit ha át szeretnél nevezni, alatta megint ott egy opció, hogy olyan appokat ajánljon a rendszer, melyekre az égvilágon semmi szükséged.
Ezt is kapcsoljuk ki a…
Amikor új mappát hozunk létre, ügyeljünk rá, hogy sehol ne engedjük az ajánlásokat! - A MIUI Biztonság
Mivel a MIUI semmilyen külső forrásból származó vírusirtó és karbantartó (memória zabáló) alkalmazást nem igényel, a gyárilag integrált alkalmazást használjuk, mely különálló ikonnal rendelkezik (én mappában tartom). Ahogy megnyitod, a jobb felső sarokban található fogaskerék ikonra kattints rá. A Beállításokba jutsz, ahol görgess le a Hirdetések részhez. A Hirdetések fogadása, valamint a Betöltés csak Wi-Fi használatával kapcsolót itt is kapcsold ki.
A Biztonság-ban kétszer is ki kell kapcsolni a reklámokat. Egyszer az előbbi két kapcsolót, majd feljebb görgetve a “Funkciók beállításai” Tisztító > Hirdetések – itt is két opciót kikapcsolni. - Fájlkezelő
Itt találjuk kategorizáltan a képeinket, zenéinket, videóinkat, letöltéseinket…
Tudunk időrendben szűrni, mappázott nézetben böngészni…Mindent, amit egy Android One rendszer csak külön applikációval XD
Ha megnyitjuk a bal felső sarokban a három vonalra kattintunk > Beállítások > Névjegy > Ajánlások – itt is kapcsoljuk ki.
- MIUI Zene
Nyissuk meg a “Zene appot” > felül a kereső sáv bal oldalán találunk három vonalat > Beállítások > További beállítások > Ajánlások fogadása – kikapcs
Alatta érdemes az Online videók lejátszása mobiladat használatával-t is kikapcsolni, nehogy akaratunkon kívül elforgalmazza a rendelkezésünkre álló adatforgalmat.
- Tiltsuk le az MSA appot a háttérben futó mobilnet használatának elkerülése érdekében.
Szükség van az MSA alkalmazások háttér-kapcsolatának letiltására is.
Újból nyissuk meg a Biztonság alkalmazást > Adathasználat > Korlátozás >
Rendszeralkalmazások > MSA letiltása
Miután visszalépsz, hogy korlátozd a mobiladat felhasználást is, a jobb felső sarokban a 3 pontnál – válaszd ki a háttérben futó kapcsolatot, és keresd az MSA-t – tiltsa le itt is.
Tehát mind a WiFi-nél, mind mobiladat esetén tiltani kell!



Magyar régión a Témák el sem érhető, de bizonyos romok esetén, vagy épp rendszermentésből előhozható. Ez esetben ugye tudunk (szeretnénk) témát cserélni, különösen ha kímélnénk pl az Mi 8 akkuját, és élveznénk az Amoled adta előnyöket. Erre a Xiaomi mérnökei ugye nem gondoltak, hogy sem az “Állandóan bekapcsolva mód” – így lefordítani bakker – nincs igazán kiaknázva, sem pedig a takarékosan is használható Amoled panel nem kapott gyári sötét témát a mai napig.
Természetesen a Témák is tele vannak csodálatos ajánlásokkal (Angol nyelvlecke célzással pl).



Szintén Beállítások > Hirdetések megjelenítése kikapcsolása
8. Végezetül a gyári MIUI Böngésző
Régiónként eltérő az ajánlott oldalak tartalma. Én a MIUIHU romokban szerettem, hogy a megmaradt magyar hiteles sajtót, és a fórumot is alapértelmezettként ajánlotta. Ez a Global romok esetén már inkább reklámfelület.
Azonban ügyesen testre lehet szabni, kezdőképernyőre pedig pl. egy Google.hu-t beállíthatunk. Ajánlott számomra úgysem lesz, ezért nem is vagyok rá kíváncsi. :P
Amennyiben találtok még reklámokat, illetve lennének javaslataitok, írjátok meg Facebook oldalunkon, vagy a poszt alatt a csoportjaink kommentjében.