- Advertisement -
()

A napokban a Huami a Weibo-n jelentette, be, hogy hamarosan egy újabb okosórát fognak bejelenteni.




Szeretik a sejtelmes bejelentéseket, ez a plakát tegnap reggel jött ki, melyen egy nagy ötös látható. A felirat szerint 5 nap múlva, az az 2019.08.27-én egy új eszközt mutatnak be, melynek képernyője testre szabható.

Pár órával később egy újabb került ki a Huami Weibo idővonalára, melyen már jól kivehető okosóra sziluettje látható. A felirat szerint több mint 14 napos üzemidőn kívül még sok más érdekességgel találkozhatunk. Na most ezzel semmi baj nincs, azon felül, hogy okosórából is már havonta adnak ki egy újabb verziót.

De pár nappal ezelőtt valaki kiszivárogtatta a közelgő óra egyik renderelt képét Weibo-n, hogy állítólag ez lesz az új Huami Amazfit okosóra. Első ránézésre egy tetszetős, minőségi és divatos óra köszön vissza a képről. De! Erős hasonlóságot mutat egy másik gyártó már meglévő órájához!

裴帆迪Arnold bejegyzése alatt szinte minden második posztban vádolják a Huami tervezőit, hogy egyszerűen lemásolták az Apple Watch 4 kinézetét, amit nem alaptalan, elnézve a képen egymás mellett lévő két órát. Apró különbségek mellett is újra rá fogják mondani a cégre, hogy csak másolni tudnak, főleg ha a Xiaomi néven mutatják be. Bár ez reméljük nem fog bekövetkezni és nem ez lesz az Xiaomi első okosórája, a Mi Band okoskarkötő család mellett. Ha marad Huami Amazfit “valami”, akkor talán az anyacég megússza… Szóval addig is kedves Xiaomi trollok, a Huami-t tessék plágiummal vádolni, ne a Xiaomi-t!

How useful was this post?

Click on a star to rate!

Average rating / 5. Number of votes:

No votes so far! Be the first to rate this post.

Since you found this post useful...

Follow us on social media!

Sorry this post was not useful for you!

Fix this post!

Tell us, how can we improve this post?

- Advertisement -