Manapság már minden újdonságot, szinte csak az Mi 9 telefon kap, majd ezeket portolják az öregebb készülékekbe, ha lehet. Ennek egyik feltétele az Android 9 Pite alap. Sok újdonsággal már nem fognak szolgálni a gyengébb telefonokra, hamarosan elindul úgy is a MIUI 11 fejlesztése és a MIUI 10 frissítések leállítása.

Az első újítást újfent a kamera kapja, ami eddig is világelső volt a Xiaomi márkán belül, de a videó felvétel még mindig világelső a DxOMark listáján. A három kamera modul közötti váltással 2x optikai zoomot és egy ultra széles látószögű funkciót kaptunk, de a következő frissítésbe bekerül még egy zoom opció, még pedig 0,6x. A lencsék közötti váltás folyamatossága és gyorsasága jelentette a legnagyobb problémát. Ezt sikerült megoldani.

Xiaomi Mi 9 kamera frissítés hamarosan! 0,6x zoom funkcióval már három közül választhatunk fényképezéskor.

Közzétette: Szabó Kornél – 2019. április 29., hétfő

A másik újítás a képernyő alá rejtett ujjlenyomat olvasóval kapcsolatos, miután több felhasználó is visszajelzett ez ügyben, a következő béta romban kikapcsolható lesz a feloldó terület AOD funkciója, tehát nem lesz látható az ujjlenyomat animációja, csak egyszerűen felold a kijelző. Ezzel is csökken a felesleges energiafogyasztás és a képernyő feloldás sebessége.

De kiemelnék még más kamera funkciót, mint pl. a sport mód, ami talán jobban teljesít, mint az optikai képstabilizátor. A lényege, hogy 4K felbontásból kivágja azt a FHD képet, amit stabilizál és így szinte minden rezgést ki tud szűrni.

Xiaomi Mi 9 sport mód 😲

Közzétette: Szabó Kornél – 2019. április 28., vasárnap

Igaz nem csak az Mi 9-ben, de már a legtöbb béta frissítésben és a rendszeralkalmazások frissítésében is lejöhetett mindenkinek az új számológép, ami már képes ablakban is futni, más alkalmazások felett, így használhatjuk úgy is, hogy nem váltogatjuk az alkalmazásokat, hogy használni tudjuk.

Nektek már frissült a Számológép alkalmazás? Az új verziót már ablakban is lehet futtatni!

Közzétette: Szabó Kornél – 2019. április 29., hétfő

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ