- Hirdetés -
()

A The Wall Street Journal bukkant rá arra a 2007-es keltezésű levélváltásra, amelyben a vezérigazgatói posztot betöltő Bill Gates egy alkalmazottal flörtölt.

Bill Gates, a Microsoft alapítója sikert sikert halmozott, a világ egyik leggazdagabb embere lett belőle, mindezt úgy, hogy a tekintélyén évtizedekig nem esett csorba, ő volt a „rendes milliárdos”, aki nem keveredett botrányba, ráadásul feleségével közösen felépített alapítványán keresztül rengeteget költött jótékonykodásra. Éppen ezért sokakat meglephetett, hogy a média előtt mintaházaspárnak tűnő Bill Gates és Melinda Gates idén májusban bejelentették: beadták a válókeresetet, és külön tervezik folytatni a jövőt.

A Microsoft alapítója ellen még 2019-ben indult nyomozás, miután a vállalat egyik alkalmazottja azt állította, hogy éveken keresztül intim viszony volt közte és Bill Gates között. A Microsoft vezetője végül sietve lemondott a posztjáról, ám még ugyanebben az évben újabb kellemetlen hír látott napvilágot, kiderült ugyanis, hogy a jófiú hírében álló milliárdos kapcsolatban állt Jeffrey Epsteinnel, aki 2019-ben börtönbe került egyebek mellett kiskorúak kárára elkövetett szexkereskedelem vádjával.

A The Wall Street Journal most egy újabb kínos sztorit hozott le Bill Gatesről. 2008-ban a vállalat vezetősége rábukkant egy 2007-es keltezésű levélváltásra, amelyben a milliárdos és a középbeosztásban lévő hölgy alkalmazott egymással flörtölt. Gates a levélben egyértelmű ajánlatott tett a nőnek, hogy az irodán kívül is találkozzanak. Mint kiderült, a levél felfedezése után az igazgatótanács kérdőre vonta Gatest, aki ugyan elismerte a dolgot, de mivel a vezetőség úgy ítélte, hogy fizikai interakcióra nem került sor, végül nem indítottak vizsgálatot az ügyben.

A WSJ cikke nyomán Bill Gates szóvivője a Business Insidernek nyilatkozott, amelyben azt állította, hogy az állítások hamisak, és mindössze egy újrahasznosított pletykáról van szó.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -