A Xiaomi a hordozható okos kütyüjeinek gyártását mindig a Huami cégre bízták, de eddig többnyire a Mi Fit vagy újabban a Mi Wear alkalmazással lehetett kezelni. De most egy kis változás történt, ugyan is a Huami által használt Zepp appben bukkantak az újdonságra.




Mint minden évben, a Xiaomi okoskarkötő családja most is gyarapodni fog, szám szerint a 6-os a következő a családban. Bár lehet, hogy kicsit korai a hír, mivel az előd alig múlt fél éves. Bár most felröppent hírek nem arra engednek következtetni, hogy mostanában fog megjelenni, de már kész termékkel rendelkeznek.

A Geekdoing fórum moderátora tette ki a napokban az információt, amit a Zepp alkalmazásból nyertek ki, pontosabban a Mi Smart Band 6 firmware fájljából. A képek alapján a karkötő új funkciókkal fog gazdagodni, mint a véroxigén mérés, vagy a GPS alapú helymeghatározás. De képernyője is nagyobb lesz, mint a Mi smart Band 5-nek, így több információt is megtudhatunk, mint pl. az alvásstatisztika és alapvető információk. A kínai változatban természetesen lesz Mi AI, míg a globális változatban Alexa segítségével irányíthatjuk az okosotthonunkat, akár hangutasításokkal, igen lesz benne mikrofon.

A menüjét eléggé megnövelték, bár sok minden újdonság nincs benne, de ott az Alexa, véroxigén, stb., érdekesség a Cards menü, amiben emulált kártyáinkat választhatjuk ki, így lesz ebből is NFC-s verzió.

Sport módokban jelentős előrelépés lesz, az alap sportokon felül elég sok minden be fog kerülni, ami személyes örömöm, az az asztalitenisz, amit tutira ki fogok használni. Remélem nem csak utólagos megjelöléssel fognak ezek működni, hanem előre programozott testmozgást lehet indítani.

  • Beltéri fitnesz
  • Beltéri korcsolyázás
  • HIIT
  • Alap tréning
  • Nyújtás
  • Stepper
  • Gimnasztika
  • Pilates
  • Utcai tánc
  • Tánc
  • Zumba
  • Krikett
  • Bowling
  • Kosárlabda
  • Röplabda
  • Asztali tenisz
  • Tollaslabda
  • Boksz
  • Kickbox

 




Értesítési ikonok között is elég sok újdonságot lehet felfedezni, a Xiaomi Mi Band 6 már a populáris alkalmazásokhoz is natív ikon fog használni, nem csak a telefon által küldött grafikákat.

Az alapértelmezett számlapok méretéből pedig pontosan kiderül, hogy a Mi Band 6 képernyője nagyobb lesz vagy méretben és felbontásban, mert a számlap grafika 110 x 352 pixel, míg a Mi Band 5-ben ez 90 x 120 pixel volt.

Szóval a Xiaomi Mi Band 6 avagy a globális nevén Xiaomi Mi Smart Band 6 kicsit fejlettebb lesz mint az elődök, pont annyival, hogy ne rugaszkodjon el az elődjétől kilométerekre, de azért érdemes legyen beújítani az új karkötőre. Nálam tuti befutó lesz már a sport miatt is, de véroxigén és pulzus is nagyon fontos lesz a jövőben mindenki számára, nem beszélve a GPS és Alexa funkciókról. Egyelőre csak a kínai változatról van itt szó, némileg belekóstolva a globálisba, de NFC fizetést most se várjunk itthon! Ha csak addig meg nem oldják végre a Google Pay fizetési módot…