Február 12-én indul a NASA Artemis-1 missziója, melynek végső célja, hogy 2024-ben újra ember léphessen a Holdra.
Az Orion űrkapszulát előző héten helyezték rá a SLS (Space Launch System) névre keresztelt szupernehéz rakétára, ezzel az előkészületi munkálatok utolsó fázisához ért az amerikai űrkutatási vállalat. Az Artemis-1 során még nem utaznak emberek az űrhajón, erre az Artemis-2 misszióban kerül majd sor.
Az Artemis-program célja, hogy az asztronauták visszatérjenek a Holdra, és hosszabb ideig az égitesten éljenek és dolgozzanak. Szakértők szerint a 2024-re kijelölt céldátum technikai és finanszírozási okokból kifolyólag szinte biztosan nem tartható.
A NASA az Artemis-program keretein belül 2024-ben két asztronautát juttat az űrbe, akik közül az egyik nő lesz. Ez komoly mérföldkő lesz az amerikai űrkutatási hivatal számára, az Apollo-programban ugyanis csak fehér férfiak vettek részt. A NASA tavaly bejelentette azt a 18 űrhajóst, akik közül egy komoly kiképzést követően végül kiválasztják azt a kettőt, akik felutaznak a Holdra.
You must be logged in to post a comment.