Nemrég jelentette be a Xiaomi, hogy 2024 első félévében megkezdődhet az első Xiaomi elektromos autó tömeggyártása. Ennek hatására emelkedtek a részvények.
Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatója és alapítója kijelentette, hogy a vállalat 2024 első felében tervezi saját gyártású márkás autója tömeggyártásának megkezdését.
Zang Ziyuan, a Xiaomi nemzetközi marketing osztályának igazgatója osztotta meg a hír Webio fiókján (kínai Twitter). Ez a cég első hivatalos célja az elektromos járművek divíziójában, amelybe való belépésüket még év elején jelentették be.
A Xiaomi idén nyáron jegyeztette be a Xiaomi EV-t, vagyis a cég elektromobilitással foglalkozó divízióját.
A mostani bejelentés hatására 5%-ot emelkedtem a kínai techóriás részvényei.
A kínai elektromos járműpiac az elmúlt években állami támogatásokat kapott, ami elősegítette az ipar növekedését. Bár a támogatás egy részét csökkentették, a piac továbbra is növekszik.
A Canalys piackutató cég szerint 2021-ben 1,9 millió elektromos járművet értékesítenek Kínában, ami 51%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A nyitókép illusztráció!