- Hirdetés -
()

2018. március 15. – A Xiaomi a Magyar Nemzeti ünnepre időzítette első AI mesterséges intelligenciával felvértezett mini kamerájának bemutatóját.
A bejelentést nem előzte meg semmilyen promo, a reggeli Xiaomi katalógusát böngészve akadtam rá az új kütyüre, melyet aztán a nemzetközi hírportálok is leközöltek idővel.
Az első információk alapján “Kis könnyű AI kamerának” nevezett eszköz specifikációiban, ám a végleges neve XiaoMo AI kamera lett, így keressétek a webshopokban.

Nézzük először röviden, mit is tud a mini kamera.
65g-os súlya lehetővé teszi számunkra, hagy a mágneses felfogatásával bármilyen fém (mágnesezhető) felületre könnyen felfogatható. Emlékeztek még a Madv Mini 360o-os panoráma kamerájára? Na ez attól ugyan nagyobb, de a kettő együtt nem éri el egy kompakt fényképezőgép súlyát. Lényegében a két kamera egy nagyobb zsebben is elfér.
A 76o-os látószögű, fényerős optika mögött egy Samsung BSI CMOS kapott helyet PDAF fókusszal. Az egész elektronika meghajtásáról pedig egy négymagos Cortex A53 magokkal , és 1.35 GHz órajelen. Fotóból 4160×2340 pixel felbontásban, videóból pedig 720p@30 minőségben rögzíthetünk.

Az APP letölthető erről a linkről.
Specifikációk:

TerméknévXiaoMo AI kamera
Szenzor típusa13MP-es, 1.12µm
LencsePDAF fázis alapú fókusz, FOV 76o látószög, 5 lencsetag f/2.2
CPUCortex A53 négymagos, 1.35GHz
Tárhely8GB ROM, microSD foglalat 32GB kapacitásig
FelbontásFotó max. mérete 4160×2340 pixel, videó 720p@30fps
AkkumulátorNagyfeszültségű lítium-polimer 910mAh
Gumis talp28mm átmérőjű, mosható tappancs (ajándék tartalék gumi egységgel) A talp alsó része gumis, a felső egység mágneses
Súly65g
Méretek47x47x27mm

Összegzés:
Valóban egy hasznos kütyü lehet azok számára, akik nem kifejezetten szelfizni szeretnének. Nincsenek ráfeszülve a legjobb grimaszra, a tökéletes kompozícióra. Mivel lényegében teljesen függetlenül tudjuk használni, akár munkafolyamat közben, vagy egy családi esemény alkalmával is tudunk egy spontán pillanatot megörökíteni. Hiszen jóval természetesebbnek hat, ha nem kinyújtott karral, az optimális fényviszonyokat keresve törekszünk a nap legjobb, legtöbbet lájkolt szelfijének elkészítésére. Az ára indokolja, hogy ne várjunk 4K videót. f/1.7-es fényerőt, OIS-t, vagy csupa fölösleges funkciót. Arra ott a fényképész/videós. Így viszont megtehetjük, hogy akár 2-3 db-ot is beszerzünk, és több szögből is lehetőség nyílik egy gyorst fotóra.

Egy szituáció:
Épp első lépteit teszi meg a gyerkőc, miközben mi tátott szájjal, könnyes szemmel figyeljük minden apró mozzanatát. Kinyújtott kezekkel várjuk, hogy elkaphassuk. Éppen nincs a közelben más, aki elkapja a pillanatot (és Mi sem a fényképezőgépet, vagy a mobilt kutatjuk abban a csodás pillanatban). És akkor itt ez a kis kamera, aminek csak intenünk kell, és máris lekapja a pillanatot. Ugye, hogy milyen jól jönne egy ilyen? :)

A bevezető ára 14e forint alatt alakul Kínában. A Banggood már most listázza kétszeres áron. Bár a tudásért a 25.900 Ft-os ár sem vészes, azért várjunk a vásárlással egy jó akcióig.

Ha tetszik amit csinálunk, kérlek lájkold a helloxiaomi facebook oldalát, és ajánld másoknak is a weboldalt! További friss információkért állítsd be a böngésződben az oldal értesítéseit, vagy kövesd a helloxiaomi facebook oldalát.

Figyelem! A cikkben szereplő összes magyar szöveget tartalmazó kép saját tulajdon! A feliratozott képeket bármely weboldalon, facebook posztban, és egyéb, saját anyagi haszonszerzés, és önreklám céljából felhasználni TILOS! Ezen képek kizárólagos használója a cikk szerzője, és a helloxiaomi szerkesztősége.
Előzetes engedély, illetve a forrás feltüntetésének elmulasztása esetén megtesszük a megfelelő lépéseke

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -