Még egy ki piaci elemzés a tavalyi évre vonatkozóan, amely alapján igazán kiélezett küzdelmet várhatunk az idei évre.

A piackutató cégek szerint a Xiaomi annak ellenére, hogy nem érte el a kitűzött célját a leszállított telefonok esetében, vezeti a kínai piacot. A Canalys és Strategy Analytics közzétették 2015 4. negyedévi adataikat a kínai piac tekintetében, amely azt mutatja, hogy a Xiaomi megelőzi a Huawei-t, visszaszerezve a vezető pozíciók Kínában. A Canalys adatai alapján a Xiaomi 19 százalékos részesedést tudhat magáénak 2015 Q4-ben, míg a Huawei 15,7 százalékos részesedést mutathat fel az azonos negyedévben. Az Apple 13,7 százalékkal a harmadik helyet szerezte meg, míg a Samsung 7,8 százalékkal a negyedik helyen végzett. Természetesen a Canalys legfrissebb adatai csak a kínai okostelefon szállításokra vonatkozik.

Másrészről a Strategy Analytics szerint a Xiaomi megőrizte vezető pozícióját Kínában az elmúlt évben. 2015-ben a Xiaomi 67,5 millió okostelefont szállított le – megelőzve a Huawei-t, amely 62,2 millió darabot szállított, így a vállalatok az évben leszállított okostelefonok 15,4 százalékát és 14,2 százalékát mondhatják magukénak. 2015 negyedik negyedévében a Xiaomi 17,5 millió okostelefont szállított le, így 14.8 százalékos a piaci részesedése Kínában. A Huawei 15,2 százalékos piaci részesedét mondhat magáénak a leszállított 17,9 millió okostelefonnak, így megelőzte a Xiaomi-t ebben a negyedévben.

Linda Sui, a Strategy Analytics igazgatója mondta: “A kínai okostelefon szállítások 4 százalékos éves csökkenést mutatnak, hiszen a 2014 Q4-ben leszállított 123,0 millió egység 2015 Q4-ben 117,9 millióra csökkent. A piac telítettsége, a felhalmozott készletek és a gazdasági megfontolások miatt csökken a kínai piaci növekedés üteme. Azonban a teljes évet tekintve a kínai okostelefon szállítások 3 százalékkal nőttek, hiszen 2014-ben 423,6 millió egységről, míg 2015-ben 437,8 egységről beszélhetünk.

Canalys elemzője Nicole Peng szerint a Xiaomi többek között a Redmi Note 3-nak köszönheti, hogy Q4-ben növekedtek a értékesítési számai, míg a másik tényező, amely nagyban hozzájárult a sikerhez, az év végi kínai akciós vásárlási lehetőségek biztosítása. az utolsó negyedévben volt az év végi eladások Kínában. Peng (a WSJ-n keresztül) a Huawei és a Xiaomi kemény harcát jósolja az idei évre. Az piackutató cégek által közétett utolsó negyedévi eredmények alapján a Xiaomi nem érte el a 70 millió leszállított telefonjával a 2015-re kitűzött célt, ami így jelentősen elmarad a korább általuk várt eredménytől.

forrás: http://en.miui.com/thread-226550-1-1.html

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ