- Hirdetés -
()

Hamarosan kezdődik az új tanév, amiről túl sokat ugyan nem lehet tudni, egy dolog biztos: telóra szükség van, méghozzá lehetőleg jófélére, kedvező áron. Ebben a cikkben ilyen telefonokat fogunk felsorakoztatni, különböző kategóriák keretein belül.

Ha jót akarunk magunknak, és persze gyerkőcünknek, nem szabad túlköltekezni, ugyanis az ifjoncok könnyedén használják téglaként telefonjukat egy óvatlan pillanatban.

Mire van szükség?

Nagy akksi, játékok, fejlesztő alkalmazások fussanak rajta, és lehetőleg ne repedjen ketté, ha ráesik az építókocka. A Redmi széria a Xiaomi belépő, és középkategóriás mobiljainak otthona. Innen érdemes válogatni, az igényeknek megfelelően.

A legolcsóbb Redmi telefon jelenleg a Redmi 9A. Ezt nagyjából 36 ezer forintos áron meg is kapjuk a Xiaomishoptól, két év garanciával. Ez a telefon már nagyjából mindenre elég, az első osztálytól ötödik, hatodikig remélhetőleg jó szolgálatot tesz majd.

Ezt követően úgyis TikTokker, Insta celeb, vagy YouTuber szeretne lenni a lurkó, és újabb modellre fáj majd a foga.

Véleményem szerint komolyabb, drágább, jobb felszereltségű telefonra igazán az általános iskolát követően, a középiskola elején van szükség, amennyiben van erre igény. Persze ez attól is függ, hogy milyen állapotban van az a telefon, hiszen ha még bírja, az szuper, ha pedig darabokban van már, akkor sajnos hamarabb sort kell keríteni a cserére.

A 8 általános után

Egy középiskolát most kezdő diáknak a következő telefont ajánlanám: Redmi Note 9S. Ezért már többet kell fizetni, cserébe viszont abszolút jó teljesítményt, üzemidőt, megbízhatóságot kapunk, és szintén évekig jó szolgálatot tesz majd remélhetőleg.

Három a magyar igazság, így egy középutas megoldást is kerestem, és a Redmi 9-re bukkantam. Igaz, Mediatek processzor, ez azonban manapság nem feltéltenül jelent rosszat, érdemes adni neki egy esélyt. Sajnos személyes tapasztalatom nincs velük, kivéve routerek terén, ott jól teljesít a gyártó. A Redmi 9-et errefele találod.

A lista abszolút szubjektív, rövidke kis összeállítás, javaslat. Ha konrkét specifikáció-ajánlásra lenne szükséged, keress minket bátran, illetve csekkold ezt a cikket, itt bővebben szót ejtettem az alapkövetelményekről.

Sikerekben gazdag tanévet kívánok! :)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -