- Hirdetés -
()

A MIUI, a Xiaomi saját felülete, ami Android alapokon nyugszik. Ez az egyik legnagyobb mértékben átírt, optimalizált és remek alkalmazásokkal teletűzdelt operációs rendszere, ami sokáig nem csak a saját telefonjaira volt elérhető, hanem több száz port készült HTC, Sony, Samsung, stb. márkákra. Igaz, hogy a cég még csak 10 éves, de 1-2 verzió még az egy évet sem érte meg, így 2020-ban már a MIUI 12 kiadása került sorra.




A MIUI 11 sem ért meg egy évet, tavaly, 2019 szeptemberi kiadása óta még csak 200 napot sem élt. Béke poraira… Na de milyen újdonságokat is kaphatunk a MIUI 12-ben?

A MIUI 11 egyik hiányossága, a teljes sötét, rendszerszintű felület. No ha az utolsó verziókban már elég jól működött és a harmadik féltől származó alkalmazások is kezdik jól venni az akadályt, még nem az igazi. Bár ehhez szükségeltetik az Android 10 alap, de jól tudjuk, hogy a MIUI mindig a többi oprendszer előtt jár funkciókban.

A rendszer-animációk termén is elég sok változást fog hozni, főleg a teljes képernyős módban, ahol nincsenek vezérlőgombok.

Az új Mi és Redmi telefonokban alkalmazott 90Hz-es képernyőhöz igazított animációk stílusa és mozgása folyamatosabb és simább. Az új animációkon felül a navigációs sáv is megváltozik, mint ahogy láthatjátok a fenti képeken, Android 10-ből vették át a vízszintes vonalat.

A MIUI 12 megjelenésével rebesgetik a MIX sorozat folytatását, már nem először történne meg, hogy egy kimagaslóan jó sorozat következő tagja kapja meg, vagy azzal mutatkozik be az új telefon. Szóval a MIUI 12 elsőként a Xiaomi Mi Mix 4 telefonon, vagy a pletykákban olvasható Xiaomi Mi Mix 2020 néven debütálhat. De ez még erős pletyka, ne vegyétek készpénznek!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -