- Hirdetés -
()

Nem csak a Xiaomi esetében, a legtöbb nagy gyártó következő csúcs készülékét ügyes grafikusok megálmodják a megjelenés előtt, az elvárásoknak megfelelően. Most a Xiaomi következő (reméljük) nagy dobása a Mi Mix 3 a kiszemelt áldozat.

A készítő Science and Knowledge úgy gondolta, hogy a rajongók elvárásának és az idei újításoknak megfelelően a képernyő és test aránya elérheti a 99%-it. Ez mit jelent a valóságban? A fenti képet elnézve szinte semmilyen keret nincs az egész képernyő körül. Ugye ez nem újdonság, a Vivo és az Oppo idén már megoldotta, de a Xiaomi miért akarna másolni két kínai céget, holott tudjuk, hogy a legnagyobb riválisa még mindig az Apple.

A képernyő alá rejtett ujjlenyomat olvasó nem újdonság a márkán belül, habár az Mi 8 Explorer Edition nem igazán akar elindulni és a beígért technológiát még élőben senki a világon nem látta.

A fent említett telefonokhoz hasonlóan a szelfi kamera a házból fog előugrani, amikor szükség van rá. A beszéd hangszórót tovább fejlesztik az első Mix-hez képest javított hangerővel és talán a többi érzékelőt is sikerül a képernyő mögé. Erre azért nagyon kíváncsiak lennénk.

No de lássuk a teljes videót, ahol minden apró részletére fény derül a megálmodott Mi Mix 3-nak.

https://youtu.be/TfWrbNqsYiE

További elképzelése a készítőnek a Gorilla Glass 5 elől, kerámia hátul, amit alumínium ház fog körbe. IPS LCD kijelző ami 6″ átmérőjű és FHD+ felbontású (1440×2960), a képaránya 18,5:9 és 99%-ban fedi a telefon elejét. Bár nem elképzelhetetlen, hogy (SAM)OLED kijelzőt kap (remélem nem szerk.). Tripla hátsó kamera, ami a Huawei megoldását idézi az előlapi kipattanó pedig a Vivo/Oppo párosét. MIUI 10 Android 9 (Pisztácia) alappal azért elég erős, mivel a 8.0/8.1 is még csak most lett bevezetve. A belső alkatrészek terén nincs sok lehetőség, Qualcomm Snapdragon 845 SoC 6/8GB RAM, 64/128/256GB belső tárhely, viszont a tripla hátsó kamera már érdekesebb, aminek össz. felbontása 40MP, 3x optikai zoom, 4 tengelyes OiS, dupla tónusú LED vakuval. Az elugró szelfi kamerát sem gondolták kicsinek, egyből 23MP, hogy 16K-ban szelfizgess fészbúkra… a szokásos USB-C csatlakozó 3,5 jack átalakítóval, 3.400 mAh akkumulátor QC4.0 töltéssel és mind ezt 586$-ért.

Merj nagyot álmodni!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -