Az már biztos, hogy idén napvilágot lát a Xiaomi Mi Mix 2 telefont, magasabb képernyő-ház aránnyal az előzőhöz képest. A Xiaomi az idei szupertelefonját is Philippe Starck francia formatervezővel álmodta meg, aki az első Mix koncepcióját is tervezte. A Mi Mix 2 terveiről szinte semmi konkrétumot sem hallani, így marad pletyka szinten.
A kiszivárgott, fejlesztőknek szánt Xiaomi dokumentumban fellelhető a Mi Mix 2 koncepciója. A dokumentumban fellelhető a Mi Mix 2 innovatív dizájnja, ami hasonlatos lesz a Samsung S8-hoz és az LG G6 teljes képernyős verziójához. A dokumentum említi még a teljes képernyős technológiát is, amiből következtethetünk a közeljövőben a Xiaomi bemutatja a teljes képernyős, nagyobb kijelzővel rendelkező és nagyobb képernyő arányú telefonokat. A dokumentum fő célja a nagyobb képernyő és új dizájn a szoftverre gyakorolt hatása, amelyben felhívják a fejlesztők figyelmét két fontos szempontra, a nagyobb képarányra és a virtuális gombokra.
A Xiaomi Mi Mix tavaly októberben jelent meg egy 6,4 hüvelykes kijelzővel, amely a képernyő 91,3% -át tette ki és 17:9 képarányt képviselt. A Mi Mix 2 kijelző nem feltétlenül lesz nagyobb méretű, de a képernyő-ház arányát valószínűleg 93%-ra emelik, valamint a kiszivárgott dokumentumban feltüntetett nagyobb képarány. A Mi Mix virtuális navigációs gombokat tartalmaz és egy Cantilever piezoelektromos kerámia technológiát használ, amely a hagyományos helyettesíti. A Mi Mix 2-ben, a Xiaomi AAC technológiáját fejlesztő partnerei egy új generációs hangtechnikát fejlesztenek, amit az új modellben fognak alkalmazni. Az új AAC hangkeltő sokkal jobb képernyő rezgést kelét, így a hallható frekvencia tartomány is kibővíthető. Ennek köszönhetően jobban fog működni a 3GPP szabvány is.
Az interneten terjedő renderelt képen a Xiaomi Mi Mix 2 kinézete nagyon hasonlít a jelenlegi csúcs készülék, a Galaxy S8 telefonra. A képen látható készülék kisebb mint 6,4 hüvelykes Mi Mix, így nem biztos, hogy ez a Mix 2 lenne. Így túl korai lenne a Mix 2 koncepciójáról beszélni, hisz csak az utolsó negyedévben fog megjelenni.
A képről még elég sok feltételezés kering, egyesek a Redmi Pro 2 telefont látják benne, de ha ilyen lenne egy Redmi sorozat új üdvöskéje, az nagyban megnyomná az árát. Mások az Mi6 Plust látják benne, amit hamarosan meg is láthatunk. A kép készítője határozottan kijelentette, hogy ez nem a Samsung Galaxy S8, hanem egy új MIUI-t futtató titokzatos készülék.