- Hirdetés -
()

A Xiaomi nem hamarkodta el népszerű, Android TV rendszert futtató eszközének, a Mi Box 3s-nek frissítését. Bár a Mi Box-ból létezik többféle variáció (eltérő kialakítás és hardver) igazán sikeres Ázsián kívül csak a nemzetközi kiadás (Mi Box 3 4K) volt, stock Android TV rendszerrel. Csupán ez a változat tartalmaz – gyárilag – teljes magyar nyelvet, és élvez Google Play for Android TV támogatást. Persze főzött ROM segítségével a kínai verziókon is megoldható, de ez már egy másik történet.
A Mi Box 3s illetve a Mi Box 3 4K Int. verzió 2016-os bemutatója után sokan 2017-re vártuk az utódot. A sok kütyü és telefon mellett ez viszont teljesen feledésbe merült. Örvendetes viszont, hogy a mai napig beszerezhető a 3-as 4K verzió, melyet még magyar szolgáltató is fölvett pár hétre a kínálatába. A magyar Xiaomi rajongók között is népszerű az eszköz, jómagam is közel egy éve használom teljes megelégedéssel.

A mai napon viszont a Xiaomi hivatalos képet adott ki, melyen a közelgő utód bemutatójának dátuma is szerepel. A gyártó bejelentette, hogy január 29-én elindítja a Mi Box 4 Android TV-t Kínában. Hivatalosan a Mi Box 3s utóda lesz, így a szögletesebb oldalsó élek, és a fehér szín dominálhat a Mi Box 4 esetén is. (ez egyébként az illusztrációból is kikövetkeztethető)

A hivatalos hirdetésből kiderül, hogy a Xiaomi Mi Box 4 esetén megmarad a hangvezérlés, valamit támogatja a hang- és videofelvétel vezérlést is. Azaz képes lesz akár hangutasítás segítségével is műsorrögzítésre.
A Xiaomi Mi Box 3S-hez képest a Xiaomi Mi Box 4 továbbra is a PatchWall AI operációs rendszert használja hangvezérlés támogatásra. A hangvezérlés/hangutasítás kibővített alkalmazására képes lehet a Xiaomi termékekkel is, mint például a Xiaomi robot porszívót, a Xiaomi intelligens LED-es lámpa stb. A Mi Home rendszer integrációjáról azonban még nincs hír. Mivel a Xiaomi ebben az évben jelentős forrásokat szán a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ezek az információmorzsák hihetőnek tűnnek. A mesterséges intelligencia folyamatosan figyelemmel kísérheti a felhasználó nézési szokásait, hogy különböző típusú tartalmakat javasoljon.
A Mi Box 3s támogatást nyújtott különböző típusú videofilmekhez a Tencent, Youku, Iqiyi, Sohu videó site Big Four stb. videóihoz, melyek a nemzetközi verzióból kimaradtak. Ázsián kívül inkább a YouTube, Netflix, Hulu, HBO Go, és egyéb, főkét amerikai műsorszolgáltatók alkalmazásait találhatjuk meg a Mi Box 3 4K Int. verzióban. Ez egy új, továbbfejlesztett távirányítóval jöhet az utód és Wi-Fi 802.11 b / g / n / ac; 2,4 Hz és 5 GHz-es kétsávos Wi-Fi; Bluetooth 4.1, valamint a Dolby és a DTS hang támogatás továbbra is adott, ahogy a HDR támogatás is.
Tehát a Mi Box 4 okosabb lesz, és várhatóan hardveres fronton is komoly előrelépésre számíthatunk. Részemről a combosabb RAM/ROM lenne a lényeg, illetve a microSD bővítés, és a dupla USB port, valamint az Ethernet csatlakozó. Hogy a Mi Box 4 esetleg betöltheti-e egy Gateway szerepét AI támogatással, és elérhető lesz-e majd a nemzetközi változat is (csirkelábas alkalmazások nélkül, magyar nyelven), az csak január 29-én derül ki.
Hétfőn részletesebb beszámolóval várunk benneteket.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -