- Hirdetés -
()

Bár az Mi 8 kamerái a mai igényeknek bőségesen megfelelnek, mindig van hova fejlődnie a gyártóknak. Pláne ha olyan konkurensük akad, mint a Huawei.
Azt már többször is elismertem, hogy a Huawei egyik legjobb döntése volt, amikor “összefogott” a LEICA céggel, és közösen kezdték fejleszteni az okostelefon kamerákat. Már a kezdetekkor sem volt nehéz például a Sony-t maguk mögé utasítani, és manapság sem az Apple, sem a Samsung nem állhat a brutális kamera fejlesztési iram útjába.
A Xiaomi sem szeretne lemaradni a mezőnyből, éppen ezért már tavaly nyáron elindították a kamerafejlesztési osztályukat.

A Mi MIX 2s után az Mi 8 hozott meggyőző tesztpontszámokat, ami az algoritmusuk fejlesztésével még egy szintet ugrott. (bár a korábbi Mi modellek kamerái is kifejezetten jól sikerültek, a nagyoktól még jócskán le voltak maradva)
A fejlesztés aztán leszivárgott a Redmi modellekhez is, a Redmi Note 6 Pro már egész komoly teljesítményt produkál minden téren. A Mi MIX 3, vagy épp a friss – Global változatban még be sem mutatott – Redmi Note 7 pedig olyan kamerával rendelkezik, melyre méltán büszke a gyártó mellett a rajongói tábor is.
Azonban nincs megállás, a fejlesztések folytatódnak.

A még fejlesztés alatt álló idei zászlóshajó, az Mi 9 kapcsán a napokban egyre több szivárogtatás került ki, melyekből nagyjából sejthető az irány.
Wang Chuan társalapító Weibo oldalán apránként adagolja az infókat, hogy a sajtó érdeklődése ne lanyhuljon. Ez bevett szokás, és érthető is. A Xiaomi idén sem szeretné a pozícióját elveszíteni, éppen ezért mindent megtesznek, hogy ütőképes ajánlattal álljanak elő pár hónap múlva.
A posztban az önkioldóra utal, ebben várható valami “forradalmi”, amit az Mi 9-ben alkalmaznak majd elsőként.
Wang Chuan azt is írta, hogy „elloptam” néhány Lei Jun-tól kapott szelfi fotó tippet, mellyel szebb képeket készíthet az Mi 8 Lite-ja – egyébként sem gyenge – szelfi kamerájával. A kínai Holdújév ünnepen biztos nagy hasznát veszi majd az úriember. :D

Tippek kezdő szelfiző társalapítók részére
A pletykák szerint az Mi 9 szelfi kamerája tehát nagyon erős lesz, fejlesztik az AI-t is.
A gyártónak bele kell húznia idén, ha a kitűzött eladásikat tartani akarják. A konkurencia sem tétlenkedik, több új koncepcióval, sorozatgyártásra beérett hajlítható kijelzővel, penta kamera rendszerrel készülnek a 2019-es évre.
A Redmi önálló startja jól sikerül, már csak mi, Ázsián kívül élő rajongók várjuk epekedve a B20-as Global Redmi Note 7 érkezését.
Ti mit szeretnétek az Mi 9-ben látni? Milyen irányba fejlesszék formailag, és hardveresen?
Kommentben írjátok meg.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -