2018. május 31. – Ez az a dátum 2018-ban, amire biztosan emlékezni fogunk. A Xiaomi eddig sem fukarkodott a bemutatandó termékek számával, de ezen a napon nem kevesebb, mint 6 terméket lepleztek le. A 3 db Mi 8 modellen kívül a Mi Band 3, a Mi VR vezeték nélküli szemüveg (saját hardverrel, akkuval, Oculus és Facebook együttműködéssel), valamint a Mi TV 4 75″-es változata is megmutatta magát (óriási sikerrel).
Több tucat pletyka keringett a világhálón a közelgő Mi sorozat legfrissebb zászlóshajója kapcsán. Egészen pár héttel ezelőttig még a Mi 7-et vártuk, melyről az utolsó napokig úgy hittük, hogy létezik. Végül nem így lett, a gyártó kihagyta a hetes számozást.
Amíg 2016 nyarán be nem mutatkozott a Mi MIX, nagyjából egyformák voltak az okostelefonok. Jókora alsó és felső káva, hol sarkosabb, hol pedig lekerekítettebb sarkok. Bár a kijelző mérete szépen lassan növekedett, drasztikusabb formai újításokkal talán csak a Samsung kísérletezett. Aztán a Mi MIX elindított egy “teljes képernyős forradalmat”, hirtelen mindenki képes lett szinte káva nélküli okostelefonokat gyártani. Ezután jött a 18:9-es képarány, majd 2017 őszén bemutatták a formabontó iPhone X-et, melyet hamarosan több gyártó részben, vagy teljesen lemásolt. A notch “divat” megteremtőjéről mai Mi 8-as triónk is kölcsönvett pár stílusjegyet, hogy aztán azokat a végletekig tökéletesítve, hardveres és szoftveres téren az abszolút csúcskategóriát képviselő Mi 8-at bemutassa a nagyközönség számára.
A Xiaomi idén 8. évfordulóját ünnepli, és részben ezért, részben pedig a (“annyi forradalmi újdonságot kapott az új zászlóshajó, hogy méltó lett egy modellszám ugrása is”) sok újítás miatt Mi 8-ként mutatkozott be. A Mi 7-et tehát nem, cserébe viszont 3 db Mi 8-at kaptunk. Kicsit rosszmájúan (konyhai hasonlattal élve) mondhatnám azt is, hogy az eddigi pletykákat összegyúrták, és három részre szaggatták érzésre. Majd a nagyjából hasonló darabokat addig formázták, és sütötték, még kaptunk 3 látszólag egyforma végterméket (legyen kifli). Mindhárom modell másban erős, vagy inkább nevezetes.
Amit így az elején kiemelnék, azok a pletykákon, és korábbi híreszteléseken alapuló tulajdonságok, melyeket végül egyik modell sem kapott meg:
- nincs Qi vezeték nélküli töltés
- nincs vízállóság (IP minősítés) hivatalosan
- nincs harmadik kamera
- és nem kaptak 4-5000 mAh körüli akkut sem
Amikor év elején bejelentették a Qi szabványra vonatkozó megállapodást, nem gondoltam volna, hogy ezt a funkciót csupán a Mi MIX szériának szánják. Igen, ha az iPhone X a minta, akkor sem ezt, sem pedig az IP minősítést nem kapta meg a Mi 8. Szerencsére tudunk nélkülük is élni, és ezek hiányában is igen népszerű lesz a Mi 8 trió.
A bemutató még egy szempontból különleges az eddigi Kínai bemutatókhoz képest. Ez pedig a helyszín. Eddig ugyanis a fontos rendezvényeket, melyeken az éppen aktuális Mi széria mutatkozott be, Pekingben tartották. Most viszont Shenzhen adott otthont a rendezvénynek.
A város gyönyörű, éjszaka pláne. Ideális mobilos tesztképek készítéséhez.
A bemutatót maga a Xiaomi CEO, Lei Jun vezényelte le, szinte egyedül. Csupán a MIUI 10-ről beszélt más. Most Kris Wu-t sem láthattuk, pedig menőzhetett volna például a Mi 8 Explorer Editon változatával. A rendezvény bő másfél óráig tartott, de szükség is volt rá ennyi termék esetén. Az élő stream borzalmas, kész katasztrófa volt. Megszakadt, akadt, csúszott. De végül mindenről hírt kaptunk.
Mi 8 – Dizájn
Az eddigi Xiaomi Mi zászlóshajók kijelzőméretben eddig 5.15 hüvelykes maximális képernyőmérettel rendelkeztek. A Mi 8 az első, mely szakít a kompakt mérettel (ugye ez már 6,21 hüvelykes, azaz a Mi Note széria eddigi méreteit is felülmúlja), viszont az első MI modell 18:9-es képaránnyal, valamint AMOLED panellal. Na igen, és a notch is először került bele. (talán itt érzem először igazán értelmét is)
Az előd, Mi 6 fizikai mérete még kompaktnak számított, bizonyos mértékben örökölte az elődjei stílusjegyeit. A konkurensekhez képest finomabb élek, kidolgozottabb ívek jellemzik, így még kényelmesebb fogást biztosít. (nekem a hátsó kamera kialakítása máig a legjobb, legszebb megoldás.
A Mi 8 elsőre nem más, mint egy felfújt iPhone X. Elsőre tényleg kísérteties a hasonlóság (ahogy egyre több gyártó notch-os készüléke esetén is).
Azonban a Xiaomi mérnökei ismét odafigyeltek az igényes megmunkálásra, és közelről nézve több különbség is felfedezhető.
Mi a hasonlóság a Mi 6-ban, és a Mi 8-ban? A csúszós anyaghasználat. Mivel mindkét modell üveg hátlapot kapott, és az oldalsó fémkeret is polírozott festést kapott, izzadósabb kézben, de akár egy asztalra letéve is óvatosan kell bánni vele. A gyárilag mellékelt szilikon tok használata már a kezdetektől kötelező. Tehát szemből kicsit X, de a vaskosabb alsó káva mindenképp eltér a példaképtől. Hátul a vertikálisan elhelyezett (és ugyancsak kiálló) kettős kamera miértje már korábban el lett magyarázva (röviden: tájkép módban így a legoptimálisabb az elhelyezés, fogása is kényelmes). Az asztallapon billegés kiküszöbölésére pedig ugyancsak ott a gyári tok.
Az alsó káva ellenére a készüléktest-kijelző aránya még így is jobb (83.8%), mint a MIX 2s esetén.
Anyaghasználat téren is történt kisebb változás. Míg a Mi 6 esetén elérhető volt kerámia hátlapos verzió is (Special Edition), addig a Mi 8 vagy színezett, vagy részben áttetsző (Explorer Edition) üveg hátlapot kapott. Ettől ugyan egyszerűbb lett a gyártás – és biztos olcsóbb is – de a gyártási kapacitás most sem lett megoldva. De a Xiaomi részéről ez is csak egy jól kitalált marketing.
Minden gomb a készülék jobb oldalán található, ahogy azt már megszokhattuk a Xiamitól. Azaz föntről lefelé a hangerő gombokat, és a bekapcsoló gombot. Alul a szimmetrikus elrendezésű mikrofon/hangszóró rács között az USB Type-C csatlakozó. Baloldalt fölül található a SIM tálca.
Kijelző
Nem az elsó OLED (iiletve AMOLED) kijelzőt használja Xiaomi, gondoljunk csak vissza a Redmi Pro-ra, vagy a Mi Note 2-re, mint mindmáig egyetlen edge kijelzős Xiaomi modellre.
Aki látott már iPhone X-et, vagy OnePlus 6-ot, Samsung S szériás modellt, annak ismerős lehet a kijelző színvilága, minősége. Kalibráció szempontjából azonban bízzuk benne, hogy nem lesz annyira harsány, mint a Samsung esetén.
Nézzünk néhány adatot a kijelzőről
Technológia | Samsung Super AMOLED |
Fizikai méret | 14.22cm x 6.83cm |
Képarány | 2.081:1 |
Felbontás | 1080 x 2248 |
Pixelsűrűség | 402 ppi |
Színmélység | 24 bit |
Védelem | Corning Gorilla Glass |
Egyéb tulajdonságok | 2.5D lekerekített üveg, AOD (Always-On Display), HDR10 megjelenítés |
Hardver (SoC)
Hardveresen abszolút a csúcsot képviseli a Mi 8, hiszen az alapos optimalizálásnak köszönhetően a Snapdragon 845 AnTutu pontszáma A készülék az AnTuTu Benchmark-on (301.472 pont) napokig a legmagasabb volt a mezőnyben. Ami a nyers erőn kívül számunkra még fontos lehet, az a hardveres 3D arcfelismerés (és adat titkosítás) és kijelzőbe épített biometrikus szenzor támogatása.
A Snapdragon 845 SoC specifikációi:
Gyártási technológia | 10 nm |
CPU | 8 magos 4x 2.8 GHz Kryo 385, 4x 1.8 GHz Kryo 385, 64 bit, ARMv8-A,2800 MHz CPU frekvencia |
GPU | Adreno 630, 710 MHz |
RAM | 6 GB, LPDDR4X, dupla csatorna, 1866 MHz |
ROM | 64 GB / 128 GB / 256 GB (UFS 2.1) |
Android 8.1 Oreo-t kapunk főverziónak, előtelepített MIUI 9-cel. Ezt idővel MIUI 10 frissítést kap, illetve a későbbi szállítmány már alapból ezzel fog érkezni.
És hogyan bírja terhelés mellett a vas? Egész jól, ahogy az alábbi videóban is látható.
Biztonság és a Notch
A Mi modellcsalád elsőként kapott notch-ot. Mindhárom modell esetén eltérő tudással, azaz feloldási megoldással. A Mi 8 “közepes” tudású szenzorszigete az alábbi megoldást használja.
A sötétben is használható technológia lényege, hogy az előlapi kamera képes a szoftveres AI segítségéven azonosítani az előre eltárolt arcunkat, melyet sötétben egy infravörös LED megvilágításával képes elvégezni. Hatékonyabb a sima szoftveres megoldásoktól, de itt még elmarad az iPhone X Face-ID megoldásától. Az ott használt megoldás csak a Mi 8 Explorer Edition-ben elérhető a kijelző alá épített ujjlenyomat-szkenner mellett.
A hagyományos ujjlenyomat-érzékelő a készülék hátán található.
Ahogy az alábbi videóban is látható, egész hatékony (szimpla fotóval nem tudjuk átverni), és gyors ez a fajta azonosítás is.
Kamera
Maga a főkamera-egység megegyezik a Mi MIX 2s-ben találhatóval.
Azaz két 12 megapixeles szenzor, melyből az nagylátószögű egy Sony IMX363-as Exmor RS szenzor, f/1.8-as apertúrával, 1.4 µm pixelmérettel, a telefotó lencse alatt pedig egy Samsung S5K3M3 (ISOCELL) szenzor, f/2.4-es apertúrával, és 1 µm pixelmérettel. A kettős rendszer négytengelyes optikai stabilizálást, optikai zoomot, és dual pixel autofókuszt is támogat.
Az előlapi kamera egy 20MP-es Samsung S5K3T1 (ISOCELL) szenzort kapott f/2 apertúrával, 1.8 µm pixelmérettel.
A gyártói képen nem lennének elég meggyőzőek, itt vannak kínai kollégánk saját tesztfotói is.
Az AI megoldások a lentebb található részletes táblázatban szereplenek a másik két modellel összehasonlítva.
Kétfrekvenciás GPS antenna
A Mi 8 a világ első kétfrekvenciás GPS-készüléke, mely ultra-pontos pozicionálásra képes az új technológiával. Támogatja az L1 + L5 kétfrekvenciás pozicionálást, és a kettős sávú jelek közötti együttműködést, amely hatékonyan javítja a navigációs pontosságot a városi komplex környezetekben.
Mit is jelent ez leegyszerűsítve?
Bizonyára találkoztatok már azzal a bosszantó jelenséggel, hogy városban, magas toronyházak között késve érkezett az információ a GPS-re, ezért nem tudtatok időben kisorolni, lekanyarodni. A rengeteg fémszerkezetű épület esetenként teljesen le tudja árnyékolni bizonyos távolabbi (laposabb szögben lévő) műhold jelét. Ezért a pozicionálás sokkal pontatlanabb lesz, nem frissülnek helyadataink.
Erre nyújthat megoldást az új fejlesztés, mely több frekvenciasávot is “lát”, így kisebb valószínűséggel szakad meg a kapcsolat navigáció során.
Mi AI hangasszisztens és multifunkciós NFC
A két funkcióról csak röviden. A hangasszisztens egyelőre Kínában használható, illetve azok számára, akik anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet. Nm árt egy kínai lokalizáció sem.
A multi-NFC szintén Kínában elterjedt, ahol különböző szolgáltatásokat egyenlíthetnek ki az érintéses megoldással. A Mi Band 3-hoz hasonlóan boltokban tudnak fizetni, vagy jegyet, bérletet vásárolhatnak a segítségével. Ezt Európában egyelőre nem támogatják, így a bankkártyás fizetéshez, vagy eszközpárosításhoz van lehetőségünk használni.
Akkumulátor
Az egyik sarkalatos pontja a készüléknek, amely nem sikerült túl nagyra. Egy ekkora erőgéphez illett volna 4000mAh fölötti telepet beépíteni, ezzel szemben 3400 mAh kapacitással kell beérnünk.
Saját tapasztalat híján konkrétumokkal nem szolgálhatok (még), de az AMOLED kijelző kedvezőbb fogyasztása, a jól optimalizált rendszer, a takarékos SD845 viszonylatában 1 napos átlagos, vagy másfél napos visszafogott üzemidővel kalkulálhatunk. Köszönhetően a
Quick Charge 4.0+ 18W-os töltés támogatásának, túl sokat nem kell várnunk a teljes feltöltéssel.
A Mi 8 támogatja a Qualcomm Quick charge 4.0 gyorstöltést, viszont a dobozban csak QC 3.0 töltőfejet találunk, mellyel 5 V-on 3,3 Amperrel tölthetjük a készüléket. A mellékelt töltőfejjel, és kábellel használva a telefont 11%-ról 100%-ra 1 óra és 12 perc alatt tölt fel.
Hálózati kapcsolatok
A Mi 8 a 15 különböző LTE frekvenciasávot támogat (csakúgy, mint a Mi MIX 2s), így az egész világon gondtalanul használhatjuk a Mi 8-cat. Ahol szolgáltatói lefedettség van, ott használni is tudjuk telefonunkat. Tehát a Magyarországon oly sokat emlegetett B20-as frekvenciasávval (800MHz) sem lesz gondunk. Mindkét SIM támogatja a dual 4G módot is, így nem kell bajlódnunk a beállításokkal sem.
Szabadon választhatjuk ki, hogy melyik SIM-et használjuk az LTE-kapcsolatra, hiszen Dual LTE, és Dual készenléti mód áll rendelkezésünkre.
A Mi 8 támogatja a 4G+ átvitelt is, így a lehető leggyorsabb sávszélességet használhatjuk. készülékkel is, és támogatja a többszörös vivőanyag-aggregálási technológiát is (ha a A Vezeték nélküli kapcsolat esetén a WiFi a / b / g / n / ac adott, ahogy a Wi-Fi Direct szolgáltatás is. A vezeték nélküli képernyő tükrözés a Miracast protokollon keresztül is elérhető. A Bluetooth 5.0, a GPS, és a GLONASS is támogatott, de van nekünk NFC is, amit a Mi Pay, vagy az Android Pay szolgáltatásokhoz is használhatunk.
Qi töltés nem támogatott.
Ár
Hazai beszerzésből, 2 év garanciával a 6/64GB-os verzió bruttó 169.990 Ft-ért megvásárolható, még a 6/128GB-os 184.990 Ft-ért a xiaomishop.hu webshopból.
A Mi 8 teszt hamarosan látható, és olvasható!
Nézzük a három Mi 8 modell különbségeit egy részletes táblázatban:
Mi 8 SE | Mi 8 | Mi 8 Explorer Edition | |
Processzor | Snapdragon 710 SoC, max. 2.2 GHz / Adreno 616 GPU, max 500 MHz | Snapdragon 845 SoC, max. 2.8 GHz / Adreno 630 GPU, max 710 MHz | Snapdragon 845 SoC, max. 2.8 GHz / Adreno 630 GPU, max 710 MHz |
Memória és háttértár | Max. 6GB RAM / 64GB ROM
| Max. 6GB RAM / 256GB ROM
| 8GB RAM / 128GB ROM
|
Kijelző | 5.88″ Samsung AMOLED, 18.7:9 képarány
| 6.21″ Samsung AMOLED
| 6.21″ Samsung AMOLED
|
Fizikai méretek | 147.28mm x 73.09mm x 7.5mm | 154.9mm x 74.8mm x 7.6mm | 154.9mm x 74.8mm x 7.6mm |
Súly | 164g | 175g | 177g |
Akku kapacitás | 3120mAh
| 3400mAh
| 3000mAh
|
Kamera (hátlapi) |
|
|
|
Kamera fotó spec. |
|
|
|
Kamera videó spec. |
|
|
|
Kamera (előlapi) | 20MP, 2.0µm | 20MP, Samsung S5K3T1 (ISOCELL) f/2 | 20MP, Samsung S5K3T1 (ISOCELL) f/2 |
Kamera videó spec. |
|
|
|
Színek |
|
| átlátszó hátlap |
Biztonsági azonosítás | Infravörös arc-azonosítás, hátlapi ujjlenyomat-szkenner | Infravörös arc-azonosítás, hátlapi ujjlenyomat-szkenner | 3D arcazonosítás, Android Face-ID, kijelzőbe épített ujjlenyomat-szkenner |
Kapcsolat | 2db Nano-SIM, 4G+ támogatás, VoLTE 4G LTE: B1 (2100), B3 (1800), B34 (TDD 2100), B38 (TDD 2600), B39 (TDD 1900), B40 (TDD 2300), B41 (TDD 2500), B5 (850), B7 (2600), B8 (900) | 2db Nano-SIM, 4G+ támogatás, VoLTE 4G LTE: | 2db Nano-SIM, 4G+ támogatás, VoLTE 4G LTE: |
GPS |
| Kétfrekvenciás L1/L5 GPS
| Kétfrekvenciás L1/L5 GPS
|