- Hirdetés -
()

Az ESA egyik űrhajósa egy közel másfél perces TikTok-videóban mutatta be, milyen is az élet Nemzetközi Űrállomáson. 

Samantha Cristoforetti olasz űrhajós videóban vezette körbe TikTok-követőit az ISS-en, még az űrállomásra felhozott plüssállatokat is megmutatva az érdeklődőknek. A videó – érthető módon – hatalmas sikert aratott, a cikk írásának pillanatában már több mint 658 000-en nézték meg, és közel 1400-an kommenteltek hozzá.

Cristoforetti a Crew-4 misszió tagjakén utazott fel a Nemzetközi Űrállomásra, hogy kollégáival 200 különféle kísérletet hajtsanak végre, olyanokat amelyek segítenek felkészülni a Holdon, majd végül a Marson való hosszabb tartózkodásra. A négy asztronauta április végén utazott az ISS-re, ahol a tervek szerint hat hónapot töltenek majd el.

Előző héten Matthias Maurer, német űrhajósának közreműködésével is közzétett egy videót az ESA, amelyben a fekvéshez készülődő asztronauták életébe nyerhet betekintést az internetező. A videón az látható, amint az űrhajós fogat mos és megtisztálkodik, mindezt egy olyan speciális fürdőszobában, ahol a megfelelő eszközök mellett sem könnyű feladat elvégezni a Földön mindennaposnak számító tevékenységeket.

Az 52 éves Matthias Maurer a Crew-3 elnevezésű misszió tagja, akik tavaly novemberben indultak el a Nemzetközi Űrállomásra, és 173 űrben töltött nap után magyar idő szerint péntek reggel tértek vissza a Földre. A küldetés során több száz tudományos kísérletet hajtottak végre az űrhajósok, tanulmányozták például az űrben termesztett gyapot sejtjeinek jellemzőit, és a betakarították az űrállomáson termesztett chilipaprikát is.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -