- Hirdetés -
()

Annyira nem volt rég, hogy beszámoltunk a Filc Napló 2.0 megjelenéséről, most ismét vissza kell térnünk rá – a Kréta ugyanis leszedette az alternatív kliens appokat a Play Áruházból és az App Storeból.

A jogi részleteket errefelé olvashatjátok, nem szeretnélek untatni vele benneteket.

Röviden a dolog hátteréről: A Krétának nincs hivatalos, dokumentált nyilvános API-ja, viszont API-ja nyilvánvalóan van, hiszen annak segítségével működnek a kliensalkalmazások. Ha valaki ezt az API-t visszafejti, nagy eséllyel tud ezzel együttműködő alkalmazást, alkalmazásokat készíteni. Ez az USA-ban úgynevezett fair use-nak, vagyis méltányos használatnak minősül. Ez egészen addig teljesen rendben is van, amíg nem használják rossz célra az APIkat, (pl. adatlopó alkalmazások készítésére). (De itt nem erről van szó.)

A Kréta szerzői jogi kérelemmel leszedette a harmadik féltől származó kliensappokat, most hivatalos úton csakis a saját appjuk szerezhető be, dehát azért az mégsem az igazi még mindig, annak ellenére, hogy sok javítást eszközöltek már az elmúlt időszakban.

Hogy mi lesz a történet vége, nem tudni, reméljük, happy end.

Eddig használtam a Filcet, ezután is szeretném, mit tegyek?

Az app jelenleg még működik, de bizonytalan, hogy meddig. Ha használni szeretnéd, látogass el a filcnaplo.hu oldalra, és töltsd le az apk fájlt.

Ismeretlen forrásból való telepítés felé terelik az usereket

Jelenleg egyetlen módja maradt a felhasználóknak: a filcnaplo.hu oldalról töltik le az appot. Igen ám, de a drága internet legsötétebb időszakai közt evickélve nem lennék meglepve, ha trójait, vagy egyéb kártevőt tartalmazó APK fájlok kezdenének megjelenni a neten, melyek az eltévedt, kevésbé tech-barát júzereket célozzák meg. És természetesen adatot is lopnak.

Mindig a filcnaplo.hu oldalról, vagy a GitHubról töltsétek le az appot, ha kitartotok!

Csökken a szabadság, egyeduralomra tör a Kréta

Természetesen egyértelmű cél, hogy nehogy már a fiatalok fejlesztette open source appokat használják a diákok. Ha már ennyi pénzt elégettünk rá? Még szép, hogy az offisöl appot tessenek lefelé tölteni de tüstént!

És bizony, sokan le is fogják :/

Manapság rendkívül fontos az open source szoftverek előtérbe helyezése, hiszen nap mint nap látnak napvilágot adatvédelmi, adatlopási botrányok, tömeges adatgyűjtés folyik a nagy techcégek részéről, mely abszolút nem a pozitív irány. A dolgoknak nem kell így mennie. Pardon, nem kéne.

Főleg egy állami rendszer esetén lenne hihetetlenül fontos a transzparens működés, mely rengeteg érzékeny adatot kezel, nem tudni hogyan. Csökkennének a fejlesztési költségek, növekedne a biztonság, amennyiben nyílt forráskódú rendszer lenne a Kréta, vagy legalább a kliensek. De erre aligha kell számítani. ????

Probléma van, de az nem ez

Amíg transzparens, átlátható működésű kliensekről beszélünk, nincs gond. Az igazi gond akkor van, ha kiberbűnözők látnak potenciált a rengeteg személyes adatot tartalmazó rendszerben. De… ez megtörténhet a Filc nélkül is.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -