- Hirdetés -
()

Az elektromos konyhai eszközök világában is állandóan keresik az új utakat a piaci szereplők. Az intenzív kutatási-fejlesztési folyamatnak köszönhetően időről-időre felbukkannak új termékcsaládok. A közelmúltból említhetjük például a multicookert vagy itt van még mostani cikkünk témája, az air fryer. 

E modellek egyre több cég kínálatában bukkantak már fel, többek között a Xiaomi is felfigyelt e termékcsaládra. Ez persze nem meglepő, hiszen a kínai vállalat jelenleg az egyik legsokoldalúbb, újdonságokra leginkább nyitott konszern. A holding készüléke, a Xiaomi Mi Smart Air Fryer pedig már Magyarországon is megvásárolható, ráadásul egész jó áron.

Sütés olaj és zsír nélkül

Az air fryer, vagy más néven forrólevegős sütő a kompakt, alapvetően sütésre, melegítésre szolgáló berendezések közé tartozik. A hasonló céllal készült eszközökkel, tehát például a fritőzzel ellentétben a használatához nincs szükség semmilyen olajra vagy zsiradékra. Csak pusztán forró levegőre, amit értelemszerűen maga a berendezés állít elő, és ami így gyakorlatilag úgy működik, mint egy légkeveréses funkcióra kapcsolt hagyományos beépíthető vagy szabadonálló sütő.

air fryer

E megoldás rengeteg előnyt kínál, többek között lényegesen egészségesebb lesz az étel, hiszen nem kell rákot is okozható külső “adalékanyagokkal” dolgoznunk. Emellett egy megfelelően működő air fryer gyakorlatilag szagmentes, ami szintén nagyon fontos szempont lehet. A sebességre sem lehet panasz, hiszen kellően gyorsan készülnek el benne az ételek. A csirkecomboknak gyakorlatilag bő negyedórára van szükségük, ami önmagáért beszél. 

Mire használható?

Bár forrólevegős sütőnek nevezik, az ilyen masinák között már akadnak olyanok, és például a már említett Xiaomi Mi Smart Air Fryer is ilyen, amely pirításra, párolásra, aszalásra, főzésre, sőt, akár joghurt készítésére is alkalmas. Köszönhetően annak, hogy a hőfok és a sütési idő is viszonylag tág keretek között modósítható. Akár levihető 40 Celsius fokra is a hőmérséklet, illetve 200 Celsius fokra is felcsavarható.

Ami remek, hogy már akadnak olyan air fryerek, amelyek rendelkeznek előre eltárolt receptekkel. Tehát csak ki kell választani, hogy mit szeretnénk elkészíteni, és egy gombnyomást követően a gép teszi a dolgát, illetve szól, ha szükségét érzi az alapanyagok megrázásának, megforgatásának. A Xiaomi eszközének a nevében nem véletlenül van benne a Smart szócska. Ez ugyanis azon berendezések táborát erősíti, amelyek rendelkeznek integrált WiFi-vel, és akár telefonról is vezérelhetőek. Az egy dolog, hogy ennek révén a távolból is bekapcsolhatóak vagy leállíthatóak. Ám emellett az alkalmazás tartalmaz több, mint 100 előre eltárolt receptet (a gép maga csak néhányat), sőt a felhasználó létre is hozhat saját programokat. 

Egyszerűen elpakolható és tisztítható

Mivel nincs zsiradék, olaj így ezen berendezések viszonylag egyszerűen tisztíthatóak, főleg ha a belsejüket tapadásmentes bevonattal látták el. Akár mosogatógépbe is betehetőek, de a hagyományos módszerrel is hamar megpucolhatóak.

air fryer

Többféle méretben megvásárolhatóak már eme berendezések, a Xiaomi terméke például 3,5 literes, amely elég ahhoz, hogy 2 személy számára elég ételt készítsünk vele egyszerre. E modellek meglehetősen kicsik, nem foglalnak sok helyet a konyhában, könnyűek, és így a használatot követően egyszerűen elpakolhatóak. 

Jó az air fryer?

Ezek után nem is lehet kérdés, hogy egy egyértelműen hasznos, sokoldalú új termékcsaládról van szó. Nagyon meg lennénk lepve, ha néhány éven belül nem terjednének el tömegesen, mert tényleg rengeteg előnyt kínálnak. Ha szeretnél magadnak egy ennyire sokoldalú és remek sütőt a konyhádba, akkor nincs más teendőd, mint a xiaomishop.hu webáruházat meglátogatni és magadévá tenni Xiaomi Mi Smart Air Fryer 3.5L sütőt!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -