- Hirdetés -
()

Elon Musk műholdas internetszolgáltatása, a Starlink havi szinten 99 dollárba (31 ezer forint) kerül, ám létezik egy prémium konstrukció, amely gyorsabb és ellenállóbb, cserébe viszont ötször drágább is, mint a standard csomag.

Legutóbb akkor írtunk a Starlinkről, amikor kiderült, hogy a műholdak vevőegységeit a macskák is kedvelik, legalábbis erre utalt egy fotó, amely január elején kezdett terjedni a neten.

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere még 2019 novemberében kezdte el kiépíteni a Starlink műholdhálózatot, hogy szélessávú internetet sugározzon a bolygó szinte összes pontjára, oda is, ahol eddig, például földrajzi okokból kifolyólag ez nem volt kivitelezhető.

A cég nemrég előhozakodott egy prémium csomaggal, amely érezhető sebességnövekedést hoz, az időjárási viszontagságokkal is ellenállóbb, cserébe viszont az alap csomag többszörösébe kerül. Ebben a konstrukcióban havi 500 dollárt kell megfizetniük az előfizetőknek, ennek tetejébe jön még az antenna egyszer díja, amivel a Föld körül keringő műholdakra lehet csatlakozni. Ennek ára 2500 dollár, átszámítva 785 ezer forint.

Mindezért cserébe az előfizetők a standard szolgáltatással járó 50 és 250 Mbps közötti sebesség és 20-40 milliszekundumos késeltetés helyett kapnak egy 150 és 500 Mbps közötti letöltési sebességet, ugyanilyen válaszidő mellett. A prémium csomagban a letöltési sebesség mellett a feltöltési sebesség is a duplájára megnövekszik, nagyjából 20 és 40 Mbps sebességre, szemben az alap csomaghoz járó 10 és 20 Mbps sebességgel.

A Starlink ígérete szerint a prémium ügyfelek számára a hét minden napján 24 órás ügyfélszolgálatot is biztosítanak.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -