- Hirdetés -
()

„Megérintette” a Napot a NASA űrszondája, a Parker Solar Probe, amely az elképesztő teljesítmény mellett fontos adatokat is begyűjtött a környezetéről. 

A Parker űrszonda már eddig is érdekes információkat küldött haza, ám a most közzétett felvétel talán mindegyiken túltesz. A szerkezetet 2018 augusztusában indította útnak a NASA azzal a céllal, hogy tudományos adatokat gyűjtsön a Nap légköréről. A mostani volt a nyolcadik alkalom, hogy a napszonda közel repült a Naphoz, ám a mérések alapján most először sikerült olyan közel merészkednie, hogy elérje, sőt át is lépje az ún. Alfvén-felületet, amely elválasztja a Nap atmoszféráját és az űr külsőbb régióját.

A nem mindennapi eseményről több felvételt is készült, ezekből tett most közzé egy csokorra valót a NASA. A szonda egyébként ezek után sem hagy fel a munkával, legközelebb 2022 januárjában repül be újra a Nap koronájába.

Nem ez ugyanakkor az egyetlen izgalmas történés a NASA háza táján. A jelenlegi tervek szerint az űrkutatási hivatal december 24-én fellövi a világ legfejlettebb, egyben legdrágább űrtávcsövét, a James Webb űrteleszkópot. Az űreszköz fő tudományos küldetése, hogy a korábban elérhetetlen távolságban levő égitesteket az infravörös fény segítségével megvizsgáljon, beleértve a kozmoszt, a Naprendszeren belüli bolygókat és holdakat, valamint a legősibb és a legtávolabbi galaxisokat.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -