- Hirdetés -
()

Az augusztusi bejelentésen derült ki, hogy MIUI 13 egyelőre nem lesz, MIUI 12.5 továbbfejlesztett változat viszont igen. Azóta kínában már megindul a frissítés, most újabb hullám közeleg.

Ez most komoly?!

Ha eddig nem hallottatok róla, akkor sajnos nekem kell közölnöm a rossz hírt: a MIUI 12.5 után nem a MIUI 13 következik a sorban, hanem a MIUI 12.5 EE. EE azért, mert Enhanced Edition, mint azt már láthattuk a csudajó nevű Redmi K40 GEE esetében.

A nyáron még arról szóltak a hírek, hogy augusztusban jöhet a MIUI 13, majd arról, hogy augusztusban nem fog jönni. Így is lett, nem jött MIUI 13, és jelenleg sem tudni, mikorra várható.

Az új funkciókról azért már tudni egy s mást, mint például a többi kínai gyártó esetén már korábban debütált RAM bővítésről, ami a gyakorlatban egy swap-szerű megoldás, tehát a belső tárhelyet használja kiegészítő RAM memóriaként. Ettől nem kell csodát várni. Értelme igazán csak a Redmi szériánál van, ott is az olcsó telefonok esetén, ahol könnyen el tud fogyni bizony az a kevéske memória.

A Xiaomi gondolt azokra, akik tűkön ülve várták az új MIUI-t, így hát, kaptak is egyet, MIUI 12.5 EE néven. Az újdonságok a következők:

Gyors teljesítmény. Több élet a lehetőségek között.
Fókuszált algoritmusok: Új algoritmusaink dinamikusan osztják el a rendszer erőforrásait adott jelenetek alapján, biztosítva a zökkenőmentes élményt minden modellnél.
Atomizált memória: A rendkívül finom memóriakezelési mechanizmus hatékonyabbá teszi a RAM használatát.
Folyadék tárolás: Az új érzékeny tárolási mechanizmusok életre kelnek és reagálnak a rendszerre az idő múlásával.

Ne kövezzetek meg a fordítás miatt, számomra értelmezhetetlen kifejezéseket tartalmaz az angol changelog is, de a lényeg, mint mindig: jobb, gyorsabb, okosabb, szebb, színesebb, szagosabb lesz.

Érdekes kérdés, hogy mennyire volt értelme egy továbbfejlesztett változatot továbbfejleszteni verzióugrás nélkül, de a Xiaominál bizonyára tudják mit csinálnak, reméljük egy akadásmentes, gördülékeny, téglátlan frissítéssel látják majd el a telefonokat 2021 utolsó negyedévében.

Ezekre a Redmikre érkezik Októberben

  • Redmi Note 8
  • Redmi Note 9 4G
  • Redmi Note 9 5G
  • Redmi Note 10 5G
  • Redmi Note 9 Pro 5G
  • Redmi Note 10 Pro 5G

Erre a Mi telefonra jön még

  • Xiaomi Mi 10 Youth Edition (nem Redmi)

Azt persze fontos hozzátenni, hogy természetesen nem Európába, hanem Kínába jutnak el elsőként ezek az új változatok. Hogy ebből mi mikor láthatunk valamit, az egy olyan kérdés, melyre nem érdemes fogadásokat kötni. Lehetséges, hogy az Android 12 előtt, de az is benne van a pakliban, hogy utána.

Ha nem szeretnétek lemaradni a legújabb újdonságokról, kövessetek minket mindenhol, és gyertek fel a Discord szerverünkre is a frissítési hírekért.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -