- Hirdetés -
()

A Xiaomi a hivatalos Weibo oldalán jelentette, hogy még ebben a hónapban, 22-én jön a Redmi Smart TV X 2022-es szériája.

Zhang Feng, a Xiaomi csoport partnere, vezető alelnöke és a beszerzési bizottság elnöke szerint a Redmi TV legnagyobb riválisa maga a termék. (Értsd: Olyan baromi jó, hogy mrá nem tudnak mit fejleszteni rajta :D) Azt is megkérdezte, hogy “a MEMC és a fém keret után milyen áttöréseket szeretne látni a Redmi Smart TV X 2022-ben?”

Miért különleges ez a széria?

2020 májusában hivatalosan is megjelent a Redmi Smart TV X sorozat. A tévé fémkerettel rendelkezik és minimalista, teljes képernyős kialakítást alkalmaz. A képernyő-test arány elérte a 97%-ot, ez azt a hatást kelti, mintha szemből a TV egyetlen kijelző lenne, keret nélkül. Kezdetben csak egy 55 hüvelykes változat volt. Ennek a változatnak az ára 2299 jüan (111 ezer forint) volt. Később azonban a 65 hüvelykes változat is forgalomba került 3299 jüanért (160 ezer forint). Feltehetően ez a két méret az új szériában is megtalálható lesz.

Mi az a MEMC, amit Feng kiemelt?

Szó szerint azt jelenti: mozgásbecslés, mozgáskompenzáció. Ez egy új technológia. Ez a technológia azonban számos okból kifolyólag gyorsan nagyon népszerűvé válik. A hagyományos tévéknek az alacsony videoképkockaszám miatt nagy gondot jelent a gyorsan mozgó tárgyak nagy részletességű rögzítése. A MEMC lehetővé teszi, hogy mesterségesen további képkockákat hozzanak létre a filmekhez és videókhoz. Mondjuk. ha egy film 30 képkocka/mp sebességgel érkezik, akkor 60 vagy akár 120 képkocka/mp sebességgel is megtekinthető.

Mi várható a 2022-es szériától?

Visszatérve a közelgő Redmi Smart TV X 2022-re, az elődhöz hasonlóan a fiatal vásárlókat is megcélozza majd, így az ára nem szállhat el. A képernyő felbontása és a hardver vélhetően nem fog visszalépni az előző generációhoz képest, fura is lenne. Kisebb frissítésekre lehet számítani, mondjuk RAM vagy tárhely bővítés, de a fő kérdés, hogy fognak vajon olyan új funkciót kapni az új TV-k, mint, amilyen a fönt említett MEMC. Jó kérdés, pár nap és minden kiderül.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -