- Hirdetés -
()

A szúnyogok, legyek, bogarak főként a nyári melegben okozhatnak kellemetlen pillanatokat. Van szúnyogirtás ugyan, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez nem mindig sikerül a legjobban. Ezért döntöttem úgy, hogy idén másképp lesz, és nem bízom a szerencsére a dolgot.

A Xiaomi Youpin boltjának kínálatában rengeteg féle termék megtalálható, és nem is olyan meglepő, hogy van szúnyogirtójuk is. Nem is egy, sőt, nemrég megjelent egy okos változat is, de erről majd később.

Mivel jobb biztosra menni, kettőt is beszereztem. Nézzük hát, mivel állunk szemben.

Az első tesztalany a VH 328 névre hallgat. A doboz fehér színű, a képen is egy fehér modell látható, benne viszont az általam választott Dark Blue nevezetű változat foglal helyet. Ezen kívül pedig a kínai nyelven íródott használati útmutató, illetve az USB végződésű kábel. Elméletben tehát egy Mi Power Bank 2-ről is működtethetjük.

A második tesztalany a Cokit DYT-05 nevet kapta, ez már kicsit komolyabb szerkezetnek tűnik. A dobozon olvasható néhány technikai információ: ABS műanyagból készült, 3 watt a teljesítménye, a hatótávolsága pedig nagyjából 60 négyzetméter. A doboz a Cool Night Black színű masinán kívül kínai nyelvű leírást és garanciajegyet, valamint egy tisztító kefét tartalmaz. Mivel hálózati áramforrás szükségeltetik működtetéséhez, nem árt, ha van kéznél egy minőségi kínai-európai átalakító.

Mindkét masina egy kivehető szúnyogtartóba gyűjti a vérszívókat, mely a készülékek alján foglal helyet.

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Yr9nv_shSDE[/embedyt]

Az első lépés mindkét esetben az, hogy csatlakoztatjuk őket a megfelelő áramforráshoz. A Cokit megoldása már üzemkész is. A VH 328 esetében hátravan még egy lépés: meg kell érintenünk a tetején található kör alakú érintőgombot, és már működésbe is lép.

Valóban működik egy Mi Power Bank 2-ről, de vajon meddig? Ezt mindenképp ki fogom deríteni a teszt során.

A leírás szerint az előbbi példány kis fogyasztású és csendes, a hálószobába ajánlják. Hordozható, nem használ vegyi anyagot, és akár egy power bankról is képes működni.

Így fest a Cokit nevezetű szúnyogirtó (nagyjából) sötétben

Az utóbbi is csendet és energiatakarékosságot ígér, ezt akár kültéren is használhatjuk, sőt, a promóvideó szerint éjjeli fénynek is alkalmas (erre a célra egyébként szerintem alkalmasabb a VH 328)

A teszt során tehát a hatékonyság mellett meg fogjuk nézni, hogy mennyire lehet hinni a gyártóknak.

És végül, de nem utolsó sorban: Említettem a Mijia okos szúnyogriasztóját, amellyel kapcsolatban szerintem a fő probléma az, hogy ceruzaelemekről működik. Az okos funkciók kihasználásához szükség lenne egy beépített akkumulátorra, vagy mint a VH 328 esetében, USB portról való működtetés lehetőségére. Ez volt az egyik ok, ami miatt nem erre esett a választásom. A másik pedig, hogy az általam választottakkal ellentétben vegyi anyagot használ a vérszívók távoltartásához, melyet 90 naponta cserélni is kell. Nem kizárt ugyan, hogy a jövőben sor kerül ennek a tesztelésére is, ebből a megmérettetésből most kimarad.

A teszt kezdetét vette, az eredménnyel, tapasztalatokkal és az esetlegesen felmerülő kérdéseket megválaszoló beszámolóval jövő hónapban jelentkezem.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -