- Hirdetés -
()

A moduláris telefon nem újdonság, évekkel ezelőtt már felötlött néhány gyártó agyában. Anno még LEGO mobilnak is csúfolták a terveket, de sosem lett belőle semmi. Most sem arról van szó, hogy a Xiaomi meg fogja csinálni, csak egy szabadalmat nyújtott be.




A benyújtott szabadalmat ismét a LetsgoDigital varázsolta látványossá, amiből már kiderül minden moduláris felépítésről. A Xiaomi moduláris telefon három fő egységből állna:

  • Kamera és alaplap
  • Akkumulátor
  • Hangszóró és USB

Kamera

Az első rajzon a felépítése látható, de még nem tudtuk, hogy a képernyő is egy külön egység. A fenti képen már ez is beigazolódik, a negyedik fő egység, a képernyő. Mint látható, a kamera és alaplap egység elég sokrétű lehet, egyszerű, vagy épp komoly, periszkópos kamerával is felszerelhetjük a telefonunkat. De egy másodlagos képernyő is beleférne a felső modulba.

Akkumulátor

Az akkumulátor modul szinte érthetetlen számomra, mert ki ne akarná a lehető legnagyobbat választani. Nos arra jutottam, hogy ebből csak egy van és a könnyű cserélhetőség érdekében van külön. Az évek alatt folyamatosan fejlődő technológia miatt viszont nagyon is fontos lehet, hisz mindig jobb, nagyobb kapacitást kaphatunk ugyan akkora méretben.

USB

Az alsó is érdekes lehet, bár USB modulból sok választás nincs, csak Type-C jelenleg, de a jövőben ez változhat. A hangszóró viszont ár arányában választható, hogy sima, Harman / Kardon vagy JBL. Jut eszembe, a kamera modulba is választható lenne sztereó hangszóró. Na az király!

A moduláris felépítésnek nem a választható komponensek a fő erénye, hanem a könnyő cserélhetőség. Ha valami elromlik, csak azt a modult kell magunknak megvásárolni és kicserélni. Viszlát szerviz! Bár a szabadalom nem tér ki a képernyőre, az is lehet, hogy az a modulok másik oldalán vannak és szinte észrevehetetlenül kapcsolódnak egymásba. Amíg elkészül, addig ezt nem fogjuk megválaszolni.




A Xiaomi-nak nem ez az első moduláris telefon ötlete, Lei Jun, már 2013-ban megálmodott egy ilyen telefont, a kor legjobb telefonja, a Xiaomi Mi 3 koncepciójával. Bár itt még csak a kamera és az akkumulátor modul volt cserélhető, de már az is nagy előrelépés lett volna.

Szerinted lenne értelme egy ilyen telefonnak? Szólj hozzá Facebookon, vagy Twitteren!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -