- Hirdetés -
()

Az már biztos, hogy a Xiaomi részt vesz a MWC 2019-en, nem is akármilyen standdal és remélhetőleg nagyobb felhozatallal mint tavaly. A Xiaomi a héten még egy meghívót is kiküldött mindenkinek, hogy a jelentkezők közül 20 szerencsés ingyen részt vehessen a rendezvényen.

Az MWC 2019 február 24-én kezdődik, így nagyon közel állunk a nyitásához, és még a Xiaomi nem erősítette meg jelenlétét, legalábbis hivatalosan nem. Bár ez utóbbira nem lesz szükséges, ezen a térképen az egyes cégek standjainak elhelyezkedése szivárgott ki, a kínai óriás a Hewlett Packard Enterprise mellett fog elhelyezkedni 672 négyzetméteres területen.

Ahogy fentebb említettük, Xiaomi nem erősítette meg hivatalosan jelenlétét, és ezért a bemutatandó eszközök ismeretlenek számunkra, de sejtjük, hogy mit fognak előkészíteni erre az alkalomra, ami kétségtelenül érdekesebb lesz, mint tavaly. Több, mint valószínű, hogy a Xiaomi Mi Mix 3 5G verziója bemutatásra kerül, mivel Xiaomi nagyra becsüli a 2019-es évet az IoT integrációjával (tárgyak internete).

És a második meglepetés a Redmi Go lehet, egy nagyon olcsó, Android Go alapú okostelefon, amely elméletileg még alacsonyabb áron lesz a szokásosnál. De ma reggel terjedt el facebookon egy videó – mint egy vírus videó – amelyen Bin Lin az összehajtható Xiaomi telefon prototípusát mutatja meg a nagy közönségnek. Lehet ez lesz a legnagyobb dobásuk a rendezvényen?

https://www.facebook.com/wangxiang.xiaomi/videos/312652736032106/

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -