- Hirdetés -
()

Számos gyártó, akik saját alkalmazásaikkal gazdagítják az Android rendszert, ezeket az alkalmazásokat már egy ideje a Play áruházba töltik fel. Így az egyes komponensek javítása, új funkciók bevezetése nem egy teljes rendszer frissítéssel, hanem csak az alkalmazás frissítésével történik meg. A Xiaomi esetében sem volt ez soha másként, csak nem a Play áruházat használták erre a célra, hanem saját Market alkalmazásukat, mivel a Google Kínában eddig tiltott volt. 3 napja lett hivatalos kínai Play, meg is jelent rajta a Xiaomi számológép alkalmazás.

MIUI számológép

 

A globális terjeszkedéssel bekerült a keleti nyelvek mellé szinte az egész világ minden nyelve… Viszont a többnyelvű Global romokba biza a kínai Market nem mehet. Eddig a Global felhasználóknak meg kellett várni a heti, vagy a több hónapot is, hogy egy-egy hibajavítást és új funkciót megkapjanak. Így a Play áruházra lesz bízva ez a feladat és jelen alkalmazásunk, a Számológép most került be a nagy gépezetbe.

A Számológépet már bemutattuk itt és mennék bele a részletekbe. Nagy vonalakban a sima és tudományos számológép mellett van mértékegység váltó, valuta váltó, hitel kalkulátor és még sok finomság. A Valuta mindig az aktuális középárfolyamon vált, online frissül minden megnyitáskor. A felülete letisztult, kis kijelzőkön is tökéletesen használható. Maga az app alig 5 megabájt. Sok helyet így nem fog foglalni egyéb telefonokon és minden Android 4.1 és újabb rendszerekkel kompatibilis.

MIUI számológép funkciókMIUI számológép valutaváltó

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -