- Hirdetés -
()

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy várt egy fontos hívást, ezért nem némította le a mobilját, annak ellenére, hogy a munkahelyén ez felettébb zavaró lehet. Amikor pedig végre csörög a telefon, látja, hogy ez bizony nem az a hívás, hanem a szolgáltató vagy éppen a biztosító akar vele egy újabb szerződést kötni. A következő funkció nem csak ekkor jöhet jól, hasznos lehet például anyukák, apukák számára, akiknek a gyermekük hívása mindig fontos, de mással nem szeretnének beszélni.

  1. Azokat a névjegyeket, akiktől szeretnénk hívást fogadni, tegyük a névjegyzék kedvenc szekciójába. Ezek a kontaktok ezentúl elsőként jelennek meg a telefonkönyvben. (A művelet ugyanúgy működik Google névjegyzék használata mellett is, ezesetben az adott névjegynél a jobb felső sarokban található csillag gombra kell rányomni.)


     

  2. A beállításokon belül válasszuk a hangok és rezgések menüpontot. Válasszuk a “Ne zavarjanak” üzemmódot. (Ezt természetesen ugyanúgy meg lehet tenni az irányítóközpontból vagy hangerőszabályzásnál.)

  3. A “Bejövő hívások engedélyezése” menüpontnál válasszuk a “Csak Kedvenc névjegyektől” opciót.

Kész is, ezentúl minden alkalommal, amikor ne zavarjanak üzemmódban van a készülék, a kedvenc névjegyek továbbra is csörögni fognak.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -