KezdőlapHírekMitől strapabíró egy mobil ? Mit jelentenek a hivatalos minősítések?

Mitől strapabíró egy mobil ? Mit jelentenek a hivatalos minősítések?

Sokak számára egy mobil eszköz, tehát telefon, tablet, okosóra, karkötő vagy akár kamera megvásárlása során kiemelt prioritást kap az, hogy az adott készülék mennyire strapabíró. Azaz mennyire képes ellenállni a környezeti behatásoknak, a nedvességnek, a pornak, hogy tolerálja az ütéseket, és bírja-e e az extrém hőmérsékleti viszonyokat.

Ez persze teljesen érthető, hiszen akik sokat vannak szabadban, extrém körülmények között dolgoznak, vagy sportolnak, azok joggal várják el, hogy olyan terméket is vásárolhassanak, ami esőben, víz alatt, nagy hidegben vagy melegben sem romlik el, és amit nem kell félteni attól, hogy néha a földre esik. Mindezzel a gyártók is tisztában vannak, és jó pár cég kínál olyan mobil eszközöket, amelyek megfelelnek e fent említett kritériumoknak. A Xiaomi egyik legnagyobb támogatója ennek a vonalnak, a konszern kínálatában kifejezetten sok ilyen, strapabíró készülék található meg.

redmi, strapabíró, vízálló

Persze joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: Honnan lehet tudni, hogy tényleg strapabíró egy készülék? El kell hinni bemondásra a gyártóknak? Nos, erről szó sincs, mint annyi más területén a technológiai iparágnak, itt is felállítottak hivatalos, nemzetközi standardokat. Ez az úgynevezett IP-védettség (International Protectioo Marking/Ingress Protection Code), amellyel a terminus szerint a műszaki berendezések áramköreit védő tokozás környezeti behatások elleni védettségét jelzik. Magát a minősítést, illetve tehát a védettség mértékét gyakorlati vizsgálatok alapján határozzák meg. Azaz nem pusztán a felhasznált anyagok, vagy a leadott dokumentáció számít, hanem, hogy az adott eszköz TÉNYLEG ellenálló-e.

Védettségi kódok

Az IP érték két számjegyű, amelyek közül az első a szilárd anyagok, a második pedig a vízzel szembeni védelemre vonatkozik. A magasabb érték minden esetben magasabb védelmi szintet takar, azaz minél nagyobb az IP utáni szám, annál jobb. Az említett mobil termékek esetében csak annak van értelme, ha ezek a számok legalább elérik az 5-öt.

Szilárd tárgyak szerkezetbe jutása elleni mechanikai védettség

0: Nincs védelem

1: 50 mm-nél nagyobb, viszonylag nagy méretű szilárd tárgyak ellen védett

2: 12 mm-nél nagyobb, közepes méretű szilárd tárgyak ellen védett

3: 2,5 mm-nél nagyobb, viszonylag kisméretű szilárd tárgyak ellen védett

4: 1 mm-nél nagyobb szilárd objektumok ellen védett (>1 mm)

5: Por ellen védett (nem károsító mértékű behatolás megengedett)

6: Teljesen védett a por ellen

Víz elleni védettség

0: Nincs védelem

1: Függőlegesen cseppenő víz ellen védett. Ilyen lehet például a kicsapódó víz.

2: Fröccsenő víz ellen védettség biztosított (függőlegestől max. 15 fokban)

3: Fröccsenő víz ellen védettség biztosított (függőlegestől max. 60 fokban)

4: Fröccsenő víz ellen védett minden irányból. Azonban a nem károsító mértékű beszivárgás megengedett.

5: Védett a kisnyomású vízsugár ellen, amely érkezhet minden irányból. (Szivárgás megengedett)

6: Erős vízsugár és vízbe merítés ellen védett (rövid ideig tartó merülés, nem károsító mértékű szivárgás megengedett)

7: Vízbe merülhet, fél órán keresztül, 1 méteres mélységig.

8: Víz alatt folyamatosan használható. Ennek értékeit a gyártó szabja meg.

9K: A termék ellenáll a magasnyomású víztömegnek is.

Az elektronikai eszközöknél tipikusan használt jelölések és azok gyakorlati jelentése ennek fényében

IP65: Maximálisan védett a por ellen, és a kis nyomású víz sem árthat neki. Tehát ha megázik, akkor sem megy tönkre.

IP66: Maximális a por elleni védelem, és az erős vízsugár, illetve a vízbe merítés sem árthat neki. Azaz kézmosásnál például betehető a csap alá az okosóra.

IP67: Teljes mértékben védett por ellen, és korlátozott ideig azt is kibírja, ha a víz alatt van. Például egy horgász miközben a csónakját szereli bedughatja a kezét a vízbe, és akkor sem fog elromlani a kezén lévő készülék.

IP68: A por nem árthat neki, és fél órán keresztül kibírja ha akár azt is, ha 1-3 méteres vízmélységben van. Snorkelingezni például kiválóan lehet már egy ilyen masinával.

IP69: Maximálisan mértékben védett por ellen, és és víz alatt folyamatosan használható 1 órán keresztül is. Akár búvárkodni is lehet egy ilyen termékkel.

MIL-STD-810

Az IP mellett létezik még egy minősítési szabvány, ami olykor megjelenik az elektronikai eszközöknél. Ez az “MIL-STD-810”, amely tulajdonképpen egy tesztsorozat, amelyet az amerikai hadsereg használ az igazán strapabíró elektronikai eszközök vizsgálatához.

redmi, strapabíró, vízálló
Vannak helyzetek, amikor a sima IP tesztek sem elegendőek.

Ez egy több lépcsős rendszer, és mindegyik elemének meg kell felelni ahhoz, hogy termék megkapja ezt a “plecsnit”. A MIL-STD-810 certifikációhoz a következő gyakorlatokat kell túlélni.

Hőmérséklet: -32 (48 óra) és 65 (4 óra) °C fokon történő használat.

Eső: Megáztatják.

Páratartalom: 58%-88% páratartalmú helyiségben tartják 24 órán keresztül.

Vibráció: 1000 mérföldes terepfutást szimulálva rázogatják.

Esés: Azt szimulálják, hogy mi történne a masinával, ha kiesne a felhasználó kezéből. Magyarul jó sokszor földre ejtik.

Homok és por: Mennyire bírja a koszos környezetet.

Alacsony nyomás: Azt vizsgálják, hogy mennyire bírja a repülős utazást.

Sós köd: A sós köd hagyományosan nem tesz túl jót a gépeknek. Azt vizsgálják, hogy ilyen környezetben kibírja-e a készülék.

Ballisztikus ütés: Itt alaposan megcsapkodják a készüléket.

Gyorsulás: Ezt szintén repülőgépen tesztelik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Hirdetés -

Legújabb cikkek