- Hirdetés -
()

Ahogyan azt az előző cikkemben is írtam, lassan minden szépen kiszivárog a Mi 11 szériáról, 2 napja a Pro modell kijelzőmérete, ma egy, a “sima” Mi 11-hez való üvegfólia került nyilvánosságra. Ennek köszönhetően több információt is megtudunk, és van, amire bár számítani lehetett, többen akkor sem fognak neki örülni.

Az egyik dolog, ami azonnal föltűnhet és, amire az előző mondatomban utaltam, az az ívelt kijelző. Anno, amikor a Mi Note 2-ben először alkalmazták, akkor annak az utódjába, a Mi Note 3-ba sima kijelző került. Elméletileg túl sok ellenreakciót váltott ki, ezért döntöttek a visszaváltás mellett. Ezután a Mi Note 10-ben próbálkoztak meg újra a Galaxy S6 által népszerűvé tett kinézettel, majd úgy döntöttek, hogy a Mi 10-ben is alkalmazzák az ívelt kijelzőt, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a Mi 11-ben sem lesz másképp. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, de, aki nem preferálná annak ott van a Mi 10T széria, aminek tagjai “lapos” kijelzővel debütáltak. Én azt gondolom, hogy ez így helyes, hogy van alternatíva, remélem a Mi 11T szériába is sima kijelző kerül, megőrizve ezzel a jó szokást.

A másik dolog, illetve dolgok, amik föltűnhetnek, azok a kávák. A képet megnézve, szerintem ezek pontosan ugyanakkorák, mint a Mi 10 széria csúcsmodelljein, amivel önmagában nincsen gond, egy dolgot kivéve, hogy nem azonos méretűek.
Kedves Xiaomi Mérnökök! Engem nem zavar a csepp-notch, nem zavar a kameralyuk, sem középen, sem oldalt, de legyenek már a kávák szimmetrikusak! Annyival szebb lenne!

Ugyan igen kicsi az esély rá, hogy a Xiaomi mérnökei közül olvasná valaki a Helloxiaomit, de hátha! Addig is már csak 10 nap és megjelenik a Mi 11 széria.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -