- Hirdetés -
()

A Xiaomi TV fronton eléggél elszaladt, legalább is a keleti régióban, Kínában és Indiában első számú gyártó a piacon és folyamatosan csak növelik a Xiaomi és többi márka közötti tátongó űrt.




A hétvégén Xiaomi TV Weibo oldalára került ki az első plakát, melyen csak a mai napot hirdették meg, három méretű tévével. Itt már sejtettük, hogy valami újdonsággal fogunk ma szembesülni.

A nap folyamán már többet tudhattunk meg a következő plakátról, ez a Xiaomi Mi TV 5 Pro sorozat lesz, de abból is kiemelve a legnagyobbat, a 75″-est (189.3 cm). Persze két kisebb méret is jön, 55 és 65″. De már itt az is kiderült, hogy 2020.03.13-án kerülnek bemutatásra.

Majd elárulták azt is, hogy a 75″ méretű készülék csak 10.9 mm vastag a legvékonyabb pontján. Persze a hardvert tartalmazó részen ennél jóval vastagabb, de hát nem az a lényeg. ;-)

Majd másnapi poszteren közöltek újabb specifikációt, melyből kiderül, hogy a képernyő-test aránya 97%, tehát rendkívül vékony keretet kapunk az új sorozatban.

Na és ma reggel már végre szinte mindent megtudtunk az új televíziókról, amit össze is foglaltunk:

 

  • Képernyő méret: 55″, 65″, 75″
  • Felbontás: 3840 × 2160, 4K, HDR10+, kvantum pont technológia, 108% NTSC, MEMC mozgáskompenzáció
  • Háttér világítás: oldalsó (edge led)
  • Látási szög: 178°
  • Frissítési gyakoriság: 60Hz
  • Széles színtartomány: Támogatott
  • CPU: Cortex A55
  • GPU: Mali-G31 MP2
  • Memória: 4 GB
  • Háttértár: 64 GB
  • WiFi: 2,4 GHz / 5 GHz
  • Bluetooth: BLE 4.2
  • Infravörös: Támogatás
  • HDMI: 3 (egy ARC-vel együtt)
  • AV: 1
  • Analóg DTMB: 1
  • USB: 2
  • Ethernet: 1
  • S / PDIF: 1
  • Beépített lejátszó: Beépített Mi-lejátszó Támogatja az RM, FLV, MOV, AVI, MKV, TS, MP4 és más mainstream formátumokat
  • Videokódolás: támogatja az MPEG1 / 2/4, H.264, Real stb. Audio dekódolás: DOLBY AUDIO, DTS- HD audio kettős dekódolás, 8K videó támogatás
  • Hangszóró: 2 × 8W
  • Méretek lábbal: 1037.7 x 1676.5 x 307.1 mm
  • Súly: 33.4 kg
  • Fali konzol: VESA 200 x 400 mm
  • Feszültség: 220V ~ 50 / 60Hz
  • Készenléti állapot : ≤0,5W
  • Teljesítmény: 190W (maximum)
  • Üzemi hőmérséklet: 0 ℃ ~ 40 ℃
  • Páratartalom: 20% ~ 80%
  • Tárolási hőmérséklet: -15 ℃ ~ 45 ℃
  • Relatív páratartalom: <80%
  • Energiahatékonyság: 1. szint
  • Oprendszer Android / Patchwall
  • Doboz tartalma: televízió, talp, csavarok, BT távirányító, telepítési utasítások

https://www.facebook.com/szabo.kornel.s/videos/2881888691850504/

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -