- Hirdetés -
()

Sajnos 2020 első negyedéve leginkább a koronavírusról szól, még a mobiliparban is. Ez a világméretű járvány közvetlenül kihat az iparra, gazdaságra is, ezzel együtt csökken a kereslet és kínálat. A Xiaomi tervezett eladásait, illetve az új modellek bevezetését is negatívan érinti, bár márciusban legalább két új modellel bővül a kínálat.
Bár a Poco januárban újult erővel és egy X2-es spin-offal tért vissza Csipkerózsikaálmából, a Global változatról ez idáig semmi hírt sem kaptunk. Ahogy sajnos a Mi 10 modellcsalád európai bemutatójára is várnunk kell még, ugyanis a korábban bejelentett spanyol bemutatót az időközben törölt MWC miatt elhalasztották.
A 2019-es és az idei modellek gyártása pedig akadozik, köszönhetően a fentebb is említett okok miatt, ugyanis hetekre leálltak a gyárak, a kijárási tilalom miatt pedig korlátozottak a kapacitások.
Mindezek ellenére a Xiaomi-hoz tartozó Black Shark március 3-án mutatja be frissített logóval, 5G-vel, 90Hz-es kijelzővel, és Snapdragon 865-ös processzorral szerelt legújabb gamer szörnyét, a Black Shark 3-at. A Redmi pedig szintén március 3-án mutatja be saját zászlóshajóját K30 Pro néven, ugyancsak Snapdragon 865-ös SoC-al.

Elődje, a Redmi K20 Pro viszont kifutott, a Xiaomi indiai gyára leállította a gyártását. Ez azt is jelentheti, hogy a global változata, a Mi 9T Pro-tól is érzékeny búcsút kell vennünk tavasztól.

A korábbi pletykák a K30 Pro-ról részben igaznak bizonyultak, ugyanis a pop-up szelfi kamera használata mellett döntött a gyártó. Így a Redmi K30 dupla előlapi kamera lyuka a Pro 5G változatnál eltűnik a kijelzőről, és mindaddig rejtve marad, amíg nincs szükségünk rá.

A poszter alapján látható a nyers erő is, hiszen a Formula autó egyértelmű utalás a készülék teljesítményére. A kijelző a Mi 9T/Pro-ból lehet ismerős, annál némileg vékonyabb kávával. Jobb oldalon látható a piros Power gomb is, ez egy újabb “Pro” ismertető.
A Redmi K30 Pro hátsó kialakítása: kamerák száma, dizájn – továbbra is rejtély, azt várhatóan a következő napokban publikálják majd.

A Snapdragon 865 szinte borítékolható, ahogy a 6,6″-es OLED kijelző is. A Mi 10-ből nem csak a processzort, de az új LPDDR5 RAM-ot is örökli, ahogy a tárhelyből is UFS 3.0 sebességűt kaphatunk, 256GB-os méretben. A quad kamera várhatóan nem bővül pentára, a főszenzor a Sony IMX686-os változata natív 64MP-es felbontással. Akkuból 4700mAh-t pletykálnak, melyet 33W-os gyorst töltéssel tudunk táplálni.

Térjünk vissza a processzorra:
Az SD 865 lapkakészlet X55 modemmel várható, melynek köszönhetően az okostelefon kettős üzemmódú SA és NSA 5G csatlakozási támogatásra is képes. Várhatóan támogatni fogja a Wi-Fi 6 szabványt is.

Március 3-án tehát kettős bemutató, már csak az a kérdés, melyikből várható európai (Global) változat is.
Ti melyik új modellt várjátok már? A Poco X2 / Redmi K30 4G/5G-t, a Mi 10 / Mi 10 Pro családot, vagy a Redmi K30 Pro 5G-t?

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -