- Hirdetés -
()

Talán az okoskarkötői voltak azok, amik elsőként cáfolták köztudatban azt a tévhitet, miszerint a Xiaomi csak okostelefonokat gyárt. Az első Mi Band 2014-ben jelent meg, és hamar kedvelt kiegészítővé vált kedvező ár-érték aránya miatt. Az első még nem egészen úgy nézett ki, mint a későbbi Mi Band-ek, például még kijelző sem volt rajta. Személy szerint majdnem 3 éve egy Mi Band 2-est használok, de lehet, hogy most jött el az én időm.

Körülbelül két héttel ezelőtt a Huami, a Xiaomi almárkája, ami a különböző okosórákért és okoskarkötőkért felelős, megerősítette, hogy a Xiaomi Mi Band 5 ebben az évben kiadásra kerül. A legutóbbi Mi Mix 4-es cikkben is emlegetett slashleaks.com-on jelent meg néhány kép, ami állítólag a Weibo-ról (kínia Facebook) származik és a Mi Band 5 szerepel rajta.

Ha a képek valósak, akkor, ahogyan egyébként tavaly is, igen komoly fejlesztés készülődik. A Mi Band 4-ből megismert téglalap alakú helyett ovális kijelzőt kapunk, alján egy fekete lyukkal. Van, aki szerint az egy kamera, ahogyan az legújabb okostelefonokon is, de ez nekem nagyon furcsa, miért kerülne oda egy kamera? Reálisabbnak tartom, hogy ott egy home gomb látható. A korábban megszokott alap fekete szíjjal szemben egy szürke színű látható, kérdéses, hogy ez lenne-e az alap szín.

A különböző pletykák szerint a Mi Band 5 NFC támogatást kap. Bár a Mi Band 4-ből is volt NFC-s verzió, azonban Kínán kívül ez máshol nem volt használható. Ezuttal remélhetőleg akár itthon is működni fog, és a tulajdonosok tudnak majd órával fizetni. Az elődjénél 0,25 inch-csel nagyobb 1,2 inch-es AMOLED kijelzővel lehet felszerelve, ami várhatóan világosabb és kontrasztosabb lesz. Az kínai ára 26 dollár körül alakulhat, ami a jelenlegi árfolyamok alapján ~8400 Ft. A global verzióé vélhetően az előbbi évek alapján valamivel magasabb lesz.

A több alkalommal említett, és sok hasznos információval szolgáló Xiaomishka nevű Twitter felhasználó szerint a képek hamisak, mint, ahogyan a rajta lévő Weibo vízjel is. Blogján arról ír, hogy nem fogja részletezni, miért egyértelműen egy Photoshop munkáról van szó, azonban teljesen biztos benne, hogy a fotók nem valódiak.

A Mi Band 5 megjelenése lassan tényleg esedések, azonban a járványhelyzet miatt könnyen elképzelhető, hogy késni fog. A különböző kiszivárgott képeket és infókat természetesen érdemes fenntartásokkal kezelni.

Szerintetek jól nézne ki ez a “lyukas kijelzős” dizájn?

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -