- Hirdetés -
()

A Xiaomi ma bejelentette: a Xiaomi és a Leica megalapozta a globális képalkotási stratégiai együttműködést, az évszázados legendás képalkotás és az innovatív technológia integrációját, valamint a mobil képalkotás új korszakának megnyitását.




Egy e-mailben elküldött megkeresésre, az Android Authority által szerzett információk szerint a Huawei képviselője az alábbi választ adta:

Megerősíthetjük, hogy a két vállalatunk közötti együttműködés március 31-én véget ért

Ennek ellenére a Huawei P50 sorozat, amely az év elején jelent meg világszerte, volt az utolsó olyan Huawei telefon, amelyen Leica logó látható. A Huawei és a Leica először 2016-ban dolgozott együtt a P9 sorozat kifejlesztésében. Majd a Mate 9 sorozat, amely Leica algoritmussal igazított képbeállításra, színmódra, portréfotózásra alapozva ismerheti a mobiltelefon használók többsége.

A Xiaomi Weibo felületén osztotta meg Lei Jun bejegyzését a bejelentés részleteivel, amiben egyértelműen megjelölték az első közös termékük megjelenését.

“Milyen különbséget hoz a Xiaomi és a Leica együttműködése a mobil képalkotás terén? Júliusban találkozunk az első munkával!”

A bejegyzés tartalmából ítélve, közösen fejlesztenek egy zászlóshajó okostelefont. Ez egy másik határokon átnyúló mobil képalkotási együttműködést is jelent a német képalkotó vállalat számára a Sharp, a Huawei és a Panasonic után.

Ezzel kapcsolatban Lei Jun, a Xiaomi Group alapítója, elnöke és vezérigazgatója, a következőket mondta: “A Xiaomi és a Leica egyetértenek egymás törekvéseivel és elképzeléseivel és értékelik egymás előnyeit és iparági befolyását. Ez az együttműködés erős lökést ad a Xiaomi képalkotási stratégiájának. Az együttműködés során, az optikai tervezéstől az esztétikai orientáció beállításáig, mindkét fél innovatív technológiái, termékfilozófiája és képalkotási koncepciói soha nem látott mélységű ütközést és integrációt éltek meg.”

Matthias Harsch, a Leica Camera AG vezérigazgatója elmondta: “Nagy megtiszteltetés, hogy bejelenthetem, hogy hosszú távú stratégiai partnerséget kötöttünk a Xiaomival. Mind a Xiaomi, mind a Leica globális prémium márka és ebben a példátlanul mély együttműködésben, mindkét fél elkötelezett amellett, hogy létrehozzanak új üzleti modellt a mobil fotózást használók számára. Új korszak. Hisszük, hogy az első közösen fejlesztett képalkotó zászlóshajó telefon felfedi jövőbe mutató innovációnkat.”

A korábbi hírekből és pletykákból ítélve, nem meglepő, hogy ennek az együttműködésnek az első terméke, a hamarosan megjelenő Xiaomi Mi 12 Ultra, úgyhogy maradj velünk!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -