- Hirdetés -
()

A hamarosan bemutatásra kerülő Xiaomi 13 sorozat a jelek szerint nem fog bővülni félgenerációs verzióval. Ezt Lei Jun jelentette be hivatalosan, ne várjuk a Xiaomi 13S telefon sorozatot.

Lei Jun megmondta: Nem lesz Xiaomi 13S sorozat

A Xiaomi előző generációs flagship telefonjainak továbbfejlesztett félgenerációs “S” változatai nem kerültek ki az anyaországból. Nálunk teljesen más, “T” jelzésű sorozat került kiadásra. Pedig egy igen érdekes, már koncepciót is megért telefon is van a sorozatban, mint a Xiaomi 12S Ultra. Úgy fest, hogy ez az idei csúcstelókkal nem fog előfordulni.

Lei Jun megmondta: Nem lesz Xiaomi 13S sorozat



Lei Jun, a Xiaomi vezére ma reggel bejelentette, hogy nem tervezik a Xiaomi 13 félgenerációs frissítését. Szóval nem lesz Xiaomi 13S és annak változatai, mint tavaly. Ha lesz is újabb Ultra verzió, az is a sima Xiaomi 13 Ultra nevet fogja kapni. De ez a bejelentés nem jelenti teljesen azt, hogy Európában ez nem következhet be. Vagy itt megint mást kapunk, mint Kínában és várható a Xiaomi 13T család. Majd kiderül.

Vasárnap délután, ha valaki nem tudná, a Xiaomi 13 sorozat bemutatóját láthatjuk, hallhatjuk. Gyertek és csatlakozzatok hozzám, hogy élőben beszéljük ki az új termékeket és minden mást!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -