- Hirdetés -
()

Végre ma reggel bejelentette a Xiaomi hivatalosan is, hogy mikor mutatja be az új szériát, ami új belsővel és külsővel ismét a csúcsra röpteti a márkát. Három új telefon fog bemutatkozni Kínában, a Xiaomi 12S, Pro és Ultra változat.

Xiaomi 12S Pro

Eddig úgy tudtuk, hogy csak az új Ultra telefon fog Leica technológiát használni, de mára kiderült, hogy már a Xiaomi 12S Pro is. Bár a képen tökéletesen látszik, hogy a dizájnt a sima Xiaomi 12 sorozattól örökölte, apró változtatásokkal. Valószínűleg ilyen lesz a sima Xiaomi 12 is. De az Ultra változatról még most igen keveset tudunk, csak ami eddig “kiszivárgott”. De azért már van valami.

Xiaomi 12S Ultra

A Xiaomi 12S Ultra telefonról eddig hatalmas kamera szigetes képek jelentek meg. Ahogy a fenti képen is kinéz. Bár az eddigi elképzelt dizájnban legalább három érzékelő kap helyet, itt csak egy látható, de meglehet, hogy ez csak a széle. De valami van rajta, amit eddig nem láthattunk.

Felfedezhetünk némi szöveget a lencsében, amit eddig nem is gondolhattunk, bár az nem derül ki, hogy ez az egy érzékelő mellett van, vagy a többi mellé is oda van írva a tulajdonsága. Az már több mint valószínű, hogy az új Sony 50 MP-es érzékelő lesz benne, ráadásul akár három is. 120x ZOOM-ot örökli az előző Mi 11 Ultra-ból, vagy valami jobb lesz benne.

Xiaomi 12s Ultra

A Xiaomi 12S valószínűleg az új MTK Dimensity 9000 procit, a Pro és az Ultra pedig a Snapdragon 8+ Gen 1-et kapja. Memória és háttértár tekintetében 8/12 és 128/256 GB lesz a sima és Pro-ban. De megeshet, hogy a Pro és az Ultra verziókból választhatunk 512 GB háttértárat és nagyobb memóriát. Majd hétfőn kiderül. YouTube csatornánkon élőben követheted majd a kínai bemutatót, magyar kommentárral.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -