- Hirdetés -
()

Sikeresen elérte a Földtől 1,5 millió kilométerre lévő úticélját a James Webb űrteleszkóp. 

A Hubble űrtávcső utódjának szánt szerkezet hétfőn közép-európai idő szerint 21 óra környékén érte el a célállomást, majd a hajtóművei segítségével sikeresen Nap körüli pályára állt. A NASA közlése szerint a művelet a tervek szerint alakult. A szerkezet júniusban kezdi meg a tudományos vizsgálatokat, és mintegy öt-tíz éven keresztül készít majd felvételeket a Föld és a Nap közötti L2 Lagrange-pontból.

Az amerikai, európai és kanadai űrügynökségek által fejlesztett űreszközt James Webbről, a NASA második igazgatójáról nevezték el, indítására többszöri halasztás után december 25-én, a Francia Guyanában található Guyanai űrközpontban került sor.

A 7 tonnás űreszköz a világ legdrágább űrteleszkópja, amelyen kutatók ezrei dolgoztak, köztük a magyar csillagász Ábrahám Péter, Szalai Tamás és kollégáik. Az űrtávcső megalkotásának ötlete 1996-ban születetett meg a NASA-nál, ahol előzetesen rendkívül optimistán, mindössze 560 milliós összköltséggel és 2007-es elindítással számoltak a kutatók. Az emberiség legfejlettebb teleszkópja végül bő 10 milliárd dollárba, átszámítva megközelítőleg 3400 milliárd forintba került.

A hihetetlenül komplex James Webb a világegyetem legkorábbi korszakáról gyűjt majd információkat, a bolygónk légköre által nagyrészt elnyelt, infravörös tartományban vizsgálja meg a kozmoszt, a Naprendszeren belüli bolygókat és holdakat, valamint a legősibb és a legtávolabbi galaxisokat.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -