- Hirdetés -
()

A Instagram új biztonsági funkciókat vezetett be a szülők számára, amellyel kontrollálhatják a tinik által fogyasztott tartalmakat. 

Az Instagramot számos vád érte az utóbbi időben, hogy figyelmem kívül hagyja a tinédzserek lelki világát, és nem tesz annak érdekében, hogy ellensúlyozza a szolgáltatás mentális egészségre gyakorolt negatív hatásait. A képmegosztó körül azután erősödtek fel a negatív hangok, hogy az anyacég Facebook (ma már Meta Platforms) egyik volt dolgozója, Frances Haugen belső dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy a cég tisztában van azzal, hogy az Instagram rossz hatással van a fiatalok önbecsülésére.

A vállalat a botrány óta több (látszat)funkciót is bevezetett, és most egy újabb megoldással igyekszik kontrollálni a 13 éven felüli felhasználók Instagram-használatát. A szerdán elérhetővé tett funkció segítségével a szülők felügyeleti jogot kapnak a gyerek profilja felett, megnézhetik például, mennyi időt töltenek az Instagramon, időkorlátot is beállíthatnak a számukra, továbbá a gyerekeik által követett és az őket követő felhasználók listáját is áttekinthetik. A funkció bekapcsolását egyelőre a gyerek telefonjáról kell kezdeményezni, de a cég ígérete szerint később arra is lesz lehetőség, hogy a szülő telefonjáról kezdeményezzék a felügyeleti módot.

instagram szülők
Fotó: Meta

A funkció egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, de az Instagram feje, Adam Mosseri azt ígérte, hogy az elkövetkezendő hónapokban más országokban is aktiválni fogják.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -