- Hirdetés -
()

25. alkalommal emelkedett a magasba az Ingenuity robothelikopter, és ez alkalommal sebességi és távolsági rekordot is sikerült felállítania.  

A NASA eredetileg csak 4-5 repüléssel számolt a mindössze 1,8 kilogramm súlyú helikopterrel kapcsolatban, ám az Ingenuity múlt pénteken teljesítette 25. repülését a vörös bolygón, ráadásul a mostani alkalommal saját távolsági és sebességi rekordját is sikerült megdöntenie. Az űrhivatal közlése szerint a szerkezet 704 métert tett meg egyszerre, másodpercenként 5,5 méter sebességgel, és összesen 161,3 másodpercig volt a levegőben.

Az Ingenuity helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg tavaly februárban a Marsra azzal a céllal, hogy kiderítse, a hasonló szerkezetű robotok képesek-e ellátni a megbízásukat az idegen bolygón.

Nemrégiben egyébként a Perseverance marsjárónak is sikerült rekordot döntenie, méghozzá társához hasonlóan ő is új távolsági csúcsot állított fel. Míg a korábbi csúcstartó Opportunity-nek maximum 219 métert sikerült haladnia egy nap, addig a Perseverance nemrégiben 319 métert tett meg 24 óra leforgása alatt. A kutatók véleménye szerint a rover ráadásul folyamatosan fejlődik, így nem kizárt, hogy hamarosan újabb rekordokat dönt majd meg.

A két szerkezet a Mars 2020 program keretében érkezett a Marsra azzal a céllal, hogy megvizsgálják a Mars felszínét, és kiderítsék létezett-e élet a vörös bolygón. A marsjáró eddigi legnagyobb tudományos eredménye, hogy sikerült bizonyosságot szereznie arról, hogy egykoron víz volt a Jezero-kráterben.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -