- Hirdetés -
()

India a Xiaomi számára a második legnagyobb piac, saját gyárakkal, fejlesztő központtal saját Poco almárkával. Évek óta láthatjuk, hogy a Redmi bemutatókat rendre itt tartják, különösen a belépő szintű modellekét. A hatalmas népesség, és az óriási életszínvonalbeli különbségek miatt más a piaci igény, így az olcsó Redmi modellekből több változatot csak erre a piacra fejlesztenek. így fordulhatott elő ismét, hogy a 2019 szeptemberében bemutatott Redmi 8A máris frissítésen esett át, és megszületett a kétkamerás Redmi 8A Dual modell.

A magyar olvasók zöme, és jómagam is úgy vélekedtem a specifikációk láttán, hogy “minek volt erre szükség, miért szennyezik a környezetet újabb gyártástechnológiával egy filléres termék újragondolásával…”
Számunkra valóban érthetetlen, de ott stratégiai döntés volt, hiszen a legnagyobb konkurensekkel tartani kell a lépést, és például a Realme modelleket minden kategóriában maguk mögött kell tartani. Ezen megfontolásból születhetett meg a Poco X2 is.

2019 szeptemberében szintén Indiában mutatkozott be a már USB-C csatlakozóval rendelkező belépő Redmi duó, Redmi 8 és Redmi 8A néven. A két modell között a lényegi különbség a hátlapon keresendő, a Redmi 8A szimpla kamerával, ujjlenyomat érzékelő nélkül, míg a Redmi 8 már dual kamerával, és alatta ujjlenyomat olvasóval rendelkezik. A hardver ugyanaz, csupán a RAM/tárhely változatokban, illetve a műanyag hátlap kialakításában és a színekben látható eltérés. Ennek tükrében a Redmi 8A Dual pont a két korábbi modell közé érkezik, 12MP helyett 13MP-es főkamerával, valamint 2MP-es mélységérzékelő szenzorral. Az új modell bevezető ára pontosan annyi, mint az elődé, 6499 rúpia, azaz kb. 28.300 Ft.

Redmi 8A Dual specifikáció

A specifikációk zöme a Redmi 8A modellel megegyezik. 6,22 hüvelykes csepp notch-os HD + (720 x 1520) kijelzővel rendelkezik, 19:9-es képaránnyal,  Gorilla Glass 5 védelemmel.  A 12nm-es Snapdragon 439 lapkakészlet mellé max. 3 GB memória választható, legfeljebb 32 GB belső tárhellyel. A 2db Nano SIM mellett továbbra is dedikált microSD kártyahely biztosítja a további bővítést.

A Redmi 8A Dual Android 10 alapú MIUI 11 operációs rendszerrel kerül értékesítésre. Az 5000 mAh-ás akkumulátor 18W-os gyors töltést támogat USB-C-n keresztül. A telefont 10 W-os töltővel szállítja. A hatalmas akkumulátorral más készülékeket is fel lehet tölteni, erre biztosított a fordított töltés funkció.

A Redmi 8A Dual új mintázatú csúszásmentes hátlapot kapott, melynek elnevezése Aura X Grip. A matt felületnek, és a mintáznak köszönhetően nem gyűjti az ujjlenyomatokat, a P2i nanoréteg pedig fröccsenésállóságot biztosít.

A hátsó kettős kameráról fentebb olvashattatok is, 13+2MP-es egységet kapott. Funkciók között megtaláljuk az AI témafelismerést, és a Goolge lens támogatást is.
Az ujjlenyomat érzékelő helyett az előlapi szelfi kamerát és a hozzá társított AI arcazonosítást használhatjuk a telefon feloldására.

Vezeték nélküli kommunikációban adott a VoLTE, a VoWiFi (előre telepítve), a Wi-Fi 802.11 b / g / n, a Bluetooth 4.2. Továbbra is megtalálható a készülék tetején 3,5 mm-es audio csatlakozó, az FM rádió pedig beépített antennával teszi szükségtelenné a füles antenna szerepét.

Redmi 8A Dual elérhetőség, ár

Egyelőre csak Indiában érhető el a készülék 3 színben (tengerkék, ég fehér, és éj szürke), 2GB RAM + 32GB ROM, és 3GB RAM + 32GB ROM-os változatban 23.300 Ft és 30.400 Ft-nak megfelelő rúpiáért. 4G frekvenciák között továbbra sincs 800MHz (B20), azaz a magyarországi beszerzés nem ajánlott. Egyelőre mindkét modell, a Redmi 8A és a Redmi 8A Dual is kapható, utóbbit február 18-tól tudják megrendelni az indiai lakosok. A Global változatról egyelőre nincs információ.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -