- Hirdetés -
()

Dunát lehetne már rekeszteni a a Xiaomi ötleteivel és szabadalmaival, amiben kinyitható, vagy összecsukható, egy szóval hajtogatható képernyővel álmodott meg egy újabb telefont. De most úgy tűnik valóban jönni fog, mivel kiszivárgott néhány valódi kép az új MIX házáról!




Az első képen még képernyő nélkül vehetjük szemügyre a kinyitott házat, bár ebből még sok minden nem derül ki, csak annyi, hogy szép nagy képernyőt kapunk kinyitva, de azért némileg látszódnak a zsanérok is.

A második képen már összecsukva látható, még pedig a hátlappal, melyen fent jól kivehető a kamera szigetnek a helye, ami nagyon hasonlatos lesz az idei készülékekkel. A bal alsó sarokban mindent kizáróan a Xiaomi jól ismert MIX logója és a gyártó szokásos sorai láthatóak.




Az utolsó kép egy videóból lett kivágva, ígérem, amint meglesz a videó, megy ki Fészre! Na itt már kinyitott állapotban csodálhatjuk meg az új MIX telefont, bár ezen látható a “másik hátlap”, amin talán majd lesz egy vékony kijelző, ami mutatja az időt, dátumot, időjárást, töltöttséget, töltést és persze az értesítéseket.

Ha ez mind igaz, akkor ahogy Lei Jun az év eleji belső konferencián mondta, hogy bizony lesz idén új MIX telefon, akkor az ez lesz. Bár még mondott sok mindent is, mint pl. lesz újra tablet is! Epekedve várjuk! Amint többet megtudunk, azonnal jövünk a részletekkel!

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatok száma:

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess minket a közösségi médiában!

Sajnáljuk, hogy ez a bejegyzés nem volt hasznos az Ön számára!

Javítsuk ezt a bejegyzést!

Mondja el, hogyan javíthatnánk ezt a bejegyzést?

- Hirdetés -